Több mint 20 kilót fogytak ezek a nők! Mutatjuk, hogy csinálták

Fotókon az átváltozás

Inspiráló történetek, melyekből érdemes erőt meríteni!

Dia

                        	Hat évvel ezelőtt Rebecca Johnson szemét saját édesanyja intő példája nyitotta fel, aki nagy túlsúlya miatt kerekesszékbe kényszerült. Rebecca megijedt, hogy néhány éven belül ő is erre a sorsra jut, hiszen ekkor már nála is 113 kilót mutatott a mérleg.
                        	A fogyókúra során Rebecca a motiváció megtalálását érezte a legnehezebbnek, így minden öt kiló leadását követően egy új ruhadarabbal lepte meg magát, sőt, gyakran csak próbálni ment be az üzletekbe, hogy lássa, miként alakul át a teste, és hogyan mutatnak rajta egyre jobban a ruhák. Rebecca a Weight Watchers program kúrájára esküszik, ami mellé hetente legalább háromszor 30 percet gyalogol intenzíven.

                        	Dina Skeels 108 kilósan fedezte fel magát a Facebookon egy barátja esküvői fotóján. A képen a karja annyira vastag volt, hogy Dina nagyon elszégyellte magát, és a változtatás mellett döntött.
                        	Éppen ezért előfizetett egy egészséges, fogyókúrás ételeket kiszállító cégnél rendszeres ebédre, elkezdett hetente bikram jógára járni, és keresett magának olyan barátnőket, akikkel együtt fogyhat. Túrázni, sétálni és edzeni járnak hetente legalább két alkalommal, aminek meg is van az eredménye, hiszen Dina 40 kilót adott le.

                        	Tallena Johnson tinédzserkorától kezdve úgy érezte, mindenki őt bámulja 100 kiló feletti testsúlya miatt, így lesütött szemmel járt az utcákon. A nő alatt 39 éves korában a mérleg 117 kilót mutatott, így Tallena az egészségéért is aggódni kezdett, tehát megfogadta, hogy mire 40 éves lesz, addigra visszaküzdi magát 100 kiló alá.
                        	A végeredmény azonban 51 kiló fogyás lett, így Tallena most 66 kiló, köszönhetően annak, hogy búcsút mondott a cukros üdítőknek, beiktatott négy kisebb étkezést a napjába, és napi legalább fél órát sétál.

                        	Az amerikai Tracie Johns 90 kilóról indult, amihez később további 24 kilót szedett fel egy fertőzésből való lábadozás miatt. Rengeteg gyógyszert szedett magas vérnyomásra, gyomorégésre és a koleszterinszintjére, sőt, alvászavarai is voltak, így az orvos azt tanácsolta neki, hogy kezdjen el fogyni.
                        	Tracie ezt követően 50 kilótól szabadult meg kemény edzéssel. Eleinte azt a szobabiciklit használta heti öt napon fél órát, ami sokáig csak a garázsban porosodott, később fokozatosan súlyemeléssel és kocogással egészítette ki az edzést, így most minden hétköznap 45 percet tölt mozgással, ám a szombati desszertről így sem hajlandó lemondani.

                        	Vanessa Herron 2014 februárjában ment orvoshoz 115 kilós súllyal, a kialakuló diabétesz tüneteit mutatva. A négygyermekes édesanya 40 kilót adott le az egészségtelen szénhidrátok kiiktatásával. Emellett úgy döntött, a gyerekeit sem hordja tovább autóval az iskolába, hanem sétálnak. Az asszony eleinte a másfél kilométerre lévő intézményig sem volt képes elgyalogolni, ám két évvel később már akár futva is meg tudja tenni ezt a távolságot.

Ezt is szeretjük
Fotó: