Csoda történt! Több tízezren látták a Szűz Mária-jelenést

Az 1917-es esetet az egyház is elismerte

Először csak három gyerek látta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1917-ben több alkalommal is Szűz Mária-jelenés történt a portugáliai Fátima városa közelében. Összesen hat alkalommal látták megjelenni, és a jelenések közül az egyiknek több tízezren voltak a szemtanúi.

Az első néhány jelenést még csupán három gyerek látta. A három pásztorgyerek, Jacinta Marto - akkor hétéves -, Lúcia de Jesus - akkor tízéves - és Francisco Marto - akkor kilencéves - rokonok voltak, Lúcia a két testvér, Jacinta és Francisco unokanővére volt. Hármuk közül ketten még gyerekként, spanyolnáthában meghaltak, de Lúcia Dorottya-rendi, majd karmelita-rendi apáca lett, 2005-ig élt, és haláláig még többször megjelent neki Szűz Mária.

A jelenések

1917. május 13-án a gyerekek Cova da Iriában, Fátima közelében őrizték a nyájat, amikor az első jelenés történt. Éppen túl voltak a déli rózsafüzér-imádságon, és elkezdtek egy kis kőházikót építeni maguknak - azon a helyen ma bazilika áll -, amikor erős, villámszerű fényjelenséget láttak. Haza akartak sietni, de egy újabb villám után egy közeli bokor környékét - ahol ma a Jelenési kápolna áll - beborította a fény, és egy nőalakot láttak meg, kezében rózsafüzérrel. A nőalak felszólította őket, hogy imádkozzanak sokat, és kérte, jöjjenek el a következő öt hónapban mindig ugyanazon a napon arra a helyre.

A gyerekek így is tettek, és Szűz Mária alakja mindig meg is jelent elmondásuk szerint, ám az augusztus 13-i alkalommal nem tudtak ott lenni, mivel az Outrem polgári perfektusa letartóztatta őket, és rájuk akarta bizonyítani, hogy hazudnak. Augusztus 19-én azonban mégis megjelent a gyerekeknek a Szűzanya Valinhos mellett.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A napcsoda

Az utolsó jelenésre október 13-án került sor, és mivel híre ment a csodának, erre már harminc-hetvenezer ember elment. Látták megjelenni a titokzatos, fényárban úszó nőalakot, aki azt mondta, ő a rózsafüzér királynője, és kérte, emeljenek kápolnát a tiszteletére azon a helyen. Ezért áll ma ott a Jelenési kápolna, amelyet 1919-ben kezdtek el felépíteni.

A jelenés végén a nap ezüstös színben pompázott, és olyan volt, mintha forgott volna, illetve a földhöz csapódott volna - így írták le a látottakat az emberek. Ezért nevezték el napcsodának ezt az eseményt.

Melyik őrangyal vigyáz rád?

Nézegess képeket!

Elolvasom

A három fátimai titok

A július 13-i jelenés alkalmával Szűz Máriától a gyerekek elmondása szerint elhangzott a három fátimai titok. Az első a pokol látomása, amely során a Szűzanya megmutatta a gyerekeknek a poklot, hogy így készítse fel őket a későbbi mennybemenetelre. A másodikban Szűz Mária az első világháború végét jósolta meg, ám figyelmeztetett, hogy lesz második is, ha az emberek tovább bántják Istent. A harmadik lényege a bűnbánat fontossága, és ennek leírásakor Lúcia egy látomásról is beszámolt, amelyben a szentatyát, papokat és szerzeteseket végeztek ki.

Több mint 130 éve halott a lány, de olyan, mintha csak aludna

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az egyház is elismerte

A napcsoda után egész Portugália figyelme a jelenésekre összpontosult, és az egyház is behatóbban kezdett foglalkozni az üggyel. 1921-ben Formigao atya részletes leírást készített a jelenésekről, majd 1930-ban a római katolikus egyház is állást foglalt. Október 13-án, a napcsoda 13. évfordulóján az Isteni gondviselés című rendeletben elismerték a jelenések valódiságát. Azóta zarándokok ezrei látogatnak el a fátimai jelenések helyszínére minden évben.

Fotó: www.wikipedia.org

Ezt is szeretjük