Bizonyíték a reinkarnációra? 3 hátborzongató élménybeszámoló

Előző életükre emlékezhettek. Te szeretnéd ismerni a tiédet?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Előző életükre emlékezhettek. Te szeretnéd ismerni a tiédet?

Amióta gondolkodó ember létezik, kérdés, hogy ha valaki meghal, hová lesz a lelke. A választ ugyanakkor eddig még csak találgatták, vajon a lélek elillan, mint a pára, a mennybe kerül, ahogyan a vallásosak mondják, esetleg újjászületik egy új testben. Elképzelhetetlen, hová tűnik az ott maradó élettelen testből az addig ismert személyiség, az érzések, az én tudata.

A lélek reinkarnálódásában, vagyis egy új testben való újjászületésében sokan hisznek, és hitükben olyan élménybeszámolók erősítik meg őket, mint amilyen a psychicrevolution.com-on olvasható három történet.

A főszereplőik elmondásuk szerint megbizonyosodtak arról, hogy születésük előtt egy másik testben egy másik életet éltek.

Hogy ami velük történt, meggyőz-e téged is a lélekvándorlás létezéséről, rajtad áll, de annyi bizonyos, hogy nehezen megmagyarázható az alábbi három eset.

Egy soha nem látott hely emlékei

Az első történet egy fiatal férfié, aki barátjával franciaországi és angliai körutazást tett. Amikor épp Angliában voltak, akkor történt a rejtélyes eset.

Mivel korábban még soha nem járt az országban, kíváncsi volt a látnivalókra, és gyanútlanul elindult a barátnőjével sétálni. Egy öreg, befalazott, elbarikádozott épület mellett elhaladva úgy érezte, muszáj bemennie oda, mert ismeri azt a helyet.

Aznap azonban nem volt senki, aki beengedhette volna őket az ódon házba, mivel vasárnap volt. A férfi olthatatlan vágyat érzett, hogy másnap visszatérjen, és mivel nem tudta kiverni a fejéből az épületet, este a szállodában papírt és tollat ragadott, és lerajzolta belülről, ahogyan emlékezett rá, noha sem aznap, sem életében soha nem járt még ott.

Másnap első útjuk a házhoz vezetett, ahol az illetékes kinyitotta nekik az épületet. Amikor bementek, a férfi úgy érezte, hazatért, és könnyek szöktek a szemébe. Megdöbbenve látta, hogy a ház helyiségei és berendezése ugyanolyan, amilyennek előzőleg lerajzolta. Mivel korábban egyszer sem járt ott, azóta is hiszi, hogy előző életében élhetett abban a házban.

Egy elhagyott kislány emléke

A második történet egy nőé, aki emlékei szerint attól fogva, hogy megtanult beszélni, folyvást egy kislányról beszélt, akit otthagyott egy házban, és akiért vissza kell mennie. Valahányszor elhaladtak a ház mellett, hisztérikusan kérlelte a szüleit, menjenek be a kislányért, mert nem lett volna szabad egyedül hagynia.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az értetlen szülők több alkalommal is megálltak a háznál, és bekopogtak, de mivel az ott lakók értetlenkedve fogadták a történetet, nem derült ki semmi arról, miért akar mindenáron bejutni oda a két-három éves kislányuk. Egy idő után, ha elkezdett erről beszélni a ház előtt elhaladva, a szülők azt mondták neki, csak képzelődik.

Édesapja halálakor még kisgyerek volt, és bűntudatot érzett. Meg volt győződve, hogy apja a hisztijei miatt halt meg, és az elhagyott kislányt ment megkeresni ahelyett, hogy vele maradt volna.

Emlékezés az előző életre rezgésterápiával

A rezgésterápia az egyik módja lehet annak, hogy megnézhesd, ki voltál és mit csináltál előző életedben. Nézd meg a videót!

A nő felnőttként visszagondolva nem hiszi, hogy egy olyan kicsi gyerek, amilyen ő akkoriban volt, ki tud találni egy ilyen történetet, ami ráadásul ennyire felzaklatja. Utólag arra vágyik, bárcsak a szülei kiderítették volna, honnan eredhetett a gondolat két-három éves korában. Hiszi, hogy mindez nem csupán gyermeki fantáziájának szüleménye volt, hanem talán előző élete egy foszlánya bukkant fel az emlékezetében időnként.

Gyászoló viking család

A harmadik, a reinkarnáció lehetséges bizonyítékaként említhető történet egy férfié, aki visszaemlékezése szerint gyermekkorában bizonyos időközönként ugyanazt a különös, de nagyon valósághű dolgot álmodta.

Álmában egy viking falu uralkodója volt, aki egy csatában elesett egy hasába szúrt kard által. Bajtársai elvitték a helyszínről, és viking szokás szerint felkészítették a temetésre. Egy hosszúkás csónakra helyezték, amit utána meggyújtottak. Ezután csak a vízparton gyászoló, síró családtagjait látta az álomban, ahogy egyre távolodik tőlük, és arra, hogy az égő csónakon mozdulni sem tud, mégis jelezni akar a nekik, hogy még nem halt meg. Ezután az álom mindig véget ért.

Így tisztítsd meg a karmád!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Életében háromszor álmodta ezt, hatéves kora után, aztán hét-, majd tízévesen is. A felkavaró álom mindig nagy hatással volt rá, mert nagyon valóságos volt, és mert lehet, hogy előző életére emlékezett vissza ilyen formában.

Ezt is szeretjük