Melyik napon születtél? Ilyen rejtett tehetséged van

Olyan erőnek vagy a birtokában, melynek eddig talán a létezését sem sejtetted.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezoterikus felfogás szerint születésed napja egyebek mellett adottságaidat és képességeidet is meghatározza, ám elképzelhető, hogy a neveltetésed hatására, illetve a körülményekből adódóan nem sikerül valamennyit maradéktalanul kibontakoztatni.

Sőt, mit több, akadhatnak köztük olyanok is, amelyeknek mostanáig talán a létezését sem sejted. Most megtudhatod, milyen rejtett tehetséggel áldottak meg az égiek - ha pedig felszínre hozod, az élet valamennyi területén sikeresebbé válhatsz.

Nem tudod, milyen napon születtél? Számold ki most!

Milyen napon születtél?

Számold ki, a hét melyik napján születtél, és olvasd el az elemzést!

Mikor születtél?
(év - hónap - nap)

Eredmény:

Ha hétfőn születtél

Az égiek különösen fejlett esztétikai érzékkel ajándékoztak meg, mivel azonban a hétköznapok során inkább gyakorlati érzéked és racionális gondolkodásod kerül előtérbe, eddig valószínűleg nem volt lehetőséged arra, hogy kibontakoztasd magadban ezt a fajta tehetséget.

Pedig nagyon is érdemes lenne szabadjára engedni fantáziádat és kreativitásodat - ily módon rengeteg örömet szerezhetnél önmagadnak és szeretteidnek egyaránt, hiszen akár a lakás dekorálásáról, akár csak a vacsora tálalásáról van szó, csalhatatlan ízléssel képes vagy a maximumot kihozni a rendelkezésedre álló anyagokból és eszközökből.

Ha pedig rászánnád magad a tanulásra, ez lehetne a kenyérkereseted is - a fodrász, kozmetikus, stylist vagy lakberendező szakmákat egyenesen neked találták ki.

Ha kedden születtél

Érdeklődésed igen sokrétű, ami egyfelől hatalmas előnyt jelent számodra, másfelől azonban akadályozhat a boldogulásban. Tény ugyanis, hogy számos területen naprakész ismeretekkel rendelkezel, ám ezek nem mindig kellőképpen mélyek, ráadásul előbb-utóbb szétforgácsolódhatsz, ami megnehezíti számodra, hogy rátalálj a helyes útra.

Ezt megelőzendő érdemes lenne kiválasztanod két-három olyan területet, ami valóban megmozgatja a fantáziádat, és azokon kamatoztatni eredeti látásmódodat, fejlett logikádat és kiváló problémamegoldó készségedet, melyek eddig nem kaptak kellő szerepet. Téged is meglep majd, milyen hatékonnyá válhatsz általuk.

Melyik őrangyal vigyáz rád?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha szerdán születtél

Szenvedélyes ember vagy, teli lelkesedéssel és optimizmussal. Így aztán különösebb hezitálás nélkül belevágsz abba, ami az adott pillanatban lázba hoz - ám ahogy alábbhagy benned a harci kedv, más, izgalmasabb foglalatosság után nézel.

Talán magad sem gondolnád, hogy az égiek rendkívüli teherbírással ajándékoztak meg - holott ahhoz, hogy hosszabb távú céljaidat is megvalósíthasd, érdemes lenne kiaknáznod ezt a fajta adottságodat. Az első sikerélmények akkora erővel töltenek majd fel, hogy többé eszedbe sem jut majd lemondani egy-egy célkitűzésedről, így bármibe is fogsz, borítékolható lesz a siker.

Ha csütörtökön születtél

Csendes, visszahúzó ember vagy, így aztán nemritkán az érdekeid is háttérbe szorulnak másokéval szemben, mivel - mondván, hogy jobb a békesség - általában nem állsz ki magadért. Így aztán megesik, hogy erőfeszítéseidet sem anyagilag, sem erkölcsileg nem méltányolják kellőképpen.

Holott az égiek nagyszerű kommunikációs készséggel áldottak meg - ha összeszednéd a bátorságodat, képes lennél megtalálni azokat a konszenzusos megoldásokat, amelyek mind számodra, mind a másik fél számára elfogadhatóak, netán egyenesen kedvezőek. Segítségedre lehet ebben fejlett intuíciód is, mely szintén nem kap kellő szerepet mindennapjaid során.

Ha pénteken születtél

A hétköznapok során jellemzően mindenkori feladataidra összpontosítasz, és talán eszedbe sem jut, hogy pusztán a személyiségeddel is rengeteget javíthatsz a körülötted lévők életminőségén.

Az égiek ugyanis rendkívüli kisugárzással áldottak meg, mely jótékony hatással lehet bárkire, aki a közeledbe kerül - mivel azonban gyakran fáradt és kimerült vagy, ez a csodálatos adottságod nem tud kellőképpen érvényesülni.

Ahelyett, hogy túlhajszolod magad otthon és a munkahelyeden, engedd kibontakozni pozitív energiáidat egy-egy mosoly, gesztus vagy kedves szó formájában. Az ily módon kapott pozitív visszajelzések pedig neked is olyan erőt adnak majd, melynek birtokában könnyebben megbirkózhatsz az akadályokkal.

Karrier és számmisztika

Úgy érzed, bármennyit dolgozol, nem boldogulsz érdemeid szerint a hivatásodban, és évek óta egy helyben toporogsz? Segít a számmisztika!

Ha szombaton születtél

Valódi művészlélek vagy - még akkor is, ha a mindennapok során jellemzően háttérbe szorul ez a fajta tehetséged. Egyaránt érzéked lehet a színjátszáshoz, az irodalomhoz vagy a képzőművészethez. Ez nem jelenti azt, hogy bármelyikkel is hivatásszerűen kellene foglalkoznod, fontos azonban, hogy a mindennapok során utat nyiss a benned lévő teremtő erőnek, akár egy jó vacsora megkomponálásával, akár egy mese elmondásával, akár egy kis sztorizgatással. Ily módon nem csupán a körülötted lévőknek szerethetsz kellemes, örömteli perceket, hanem magad is feltöltekezhetsz pozitív energiákkal - melyek további teremtésre sarkallnak majd.

Ha vasárnap születtél

Alapos és precíz vagy - esetenként talán túlzottan is, így megesik, hogy a mindennapos kihívások közepette elaprózod energiáidat. Pedig nem lenne szükség erre, ugyanis az égiek magas fokú helyzetfelismerő és problémamegoldó képességgel vérteztek fel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha hajlandó vagy megállni egy pillanatra, könnyedén felismerheted, hogy az adott szituációban mi jelenti a legegyszerűbb, egyszersmind leghatékonyabb megoldást. Ily módon sorra felülkerekedhetsz az esetleges nehézségeken, megmaradt erőid birtokában pedig jobbá teheted önmagad és a körülötted lévők életét.

OLVASD EL EZT IS!

  • főnök
  • pénz és munka

Mit gondol rólad a főnököd?

Ezt is szeretjük