Meg tudod változtatni a karmád?

Ezt mondja a teológus professzor

Lama Marut, a tibeti buddhizmus professzora így vélekedik a kérdést illetően.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Lama Marut, a tibeti buddhizmus professzora így vélekedik a kérdést illetően.

Azok, akiket sorozatosan rossz dolgok érnek, és nem tudnak kikecmeregni a negatív periódusból, gyakran mondják, hogy mindez a rossz karmájuk következménye, vagyis olyasvalaminek, amit a múlt által befolyásolt hatóerőként lehetne értelmezni.

Mivel pedig a múlt már csak múlt, amit nem lehet megváltoztatni, a karmát olyan dolonak szokták elkönyvelni, ami megváltoztathatatlan.

Lama Marut, a Chicagói és a Kaliforniai Egyetem tibeti buddhista teológus professzora azonban úgy véli, a karma igenis megváltoztatható.

Mégis elérhető a múlt?

A professzor különös nézetet képvisel a karmát illetően. Magyarázata szerint a múlt valóban nem hozható vissza vagy másítható meg, és nem érhető el fizikailag, a róla alkotott emlékek viszont igen. Az emlékek jelentik tehát a lehetőséget a karma megváltozatására.

Ha ugyanis valakivel valami történik, akkor később az illető nem magát az eseményt őrzi meg a fejében, tehát tulajdonképpen nem maga az esemény lesz az, ami befolyásolja őt a jövőjében, hanem az az emlék, ami az eseményt őrzi, akárcsak egy festmény, mely a leképezése a történteknek - a gondolatok, amelyek annak a múltbéli eseménynek a kapcsán jelenleg az illető fejében vannak. Az emlékek pedig elérhetők, előhívhatók.

Így változtatható a karma

A professzor eszmefuttatása szerint tehát mivel az emlékek által felidézhető a múlt, ha az ember megváltoztatja, átértékeli, más megvilágításba helyezi az adott múltbéli történésről birtokolt emlékét, akkor azáltal a karmát is meg tudja változtatni, hiszen a múltbéli, rossz emlékként számon tartott történéseket jó emlékekként, esetleg tanulságos, illetve egy jobb dologhoz vezető szükséges, irányadó eseményekként raktározza el magában.

Ilyen a tökéletes hálószoba a feng shui szerint

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanígy, ha az ember a jelenben úgy él, hogy a jelen eseményeit pozitívan próbálja megélni és felfogni, akkor a jövőre saját magának - egyszerűen megfogalmazva - pozitív emlékeket gyárt. Így a jövőben egy jó karmát tudhat majd magáénak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Te is megváltoztathatod a karmád

A professzor azt tanácsolja mindenkinek, gondolja újra a múltbéli eseményeket, és értékelje át, illetve próbálja jó megvilágításba helyezni azokat. Mindemellett pedig minden nap annak tudatában kell élni, hogy a jelenből múlt lesz, hozzá kapcsolódó emlékekkel, így a jövőre nézve a karma most születik.
- Tudni kell hálásnak lenni dolgokért, és tudni kell megbocsátani - mondja útravalóul Lama Marut.

Ezt is szeretjük