Íme, a jövőbelátás tudományos magyarázata

Kutatás igazolja a jóstehetséget

Daryl Bem bizonyította a pszi képességek létezését.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A New York-i Cornell Egyetem pszichológusa, Daryl Bem kísérlete alaposan felbolygatta a tudományos életet azzal, hogy a jövőbelátás képességét, de legalábbis a megérzésekét bizonyítani vélte.

Ennek dokumentuma az Érezni a jövőt című tanulmánya. Íme, az eljárás.

Telepátia és előrelátás

Bem pszinek nevezi azt a különleges telepatikus, előrelátó képességet, melyet eddig megmagyarázatlan információ- és energiatovábbításként értelmez. A több részből álló, alapos kísérlet a korábbi klasszikus telepatikus és memóriakísérletekéhez hasonló módszerrel zajlott, és ezerfős mintát vett alapul.

Szavak látatlanban

A kísérlet egyik részében a résztvevőknek 48 főnevet mutatott, négy csoportra osztva, étel, ruha, foglalkozás, állat kategóriákban. Egy-egy főnév három másodpercre tűnt fel a számítógép képernyőjén, az alanyokat pedig arra kérték, hogy miközben olvassák a szót, képzeljék is el a hozzá tartozó jelenséget. Kis idő elteltével arra kérték őket, annyi szót írjanak le a látottakból, amennyire csak emlékeznek.

Amikor ezzel is megvoltak, a kísérletvezető újra megmutatott nekik 24 szót, azaz kategóriánként hatot, melyeket gyakorlószavaknak nevezett.

13 jósmódszer, amit ki kell próbálnod!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Megkérte őket, hogy válasszák ki a hat ételnevet, és írják le őket külön. A kísérletnek ez a része itt véget ért, ezután jött azonban az elemzés, mely meglepő eredményeket hozott. Bem arra volt kíváncsi, hogy vajon van-e kapcsolat a később mutatott szavak között és azok között, melyeket a kísérleti alanyok emlékezetből felidéztek. Úgy találta, bizony van, és a résztvevők nagyobb valószínűséggel emlékeztek azokra a szavakra, melyeket később is láttak. Vagyis bizonyos mértékig képesek voltak előre emlékezni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kísérlet heves vitákat és kritikákat váltott ki tudományos körökben, többek között a mérési módszereket támadták, de cáfolni még senkinek nem sikerült az időről alkotott klasszikus álláspontunkat felforgató eredményt.

Mit gondolsz erről? Neked jók a megérzéseid?

Ezt is szeretjük