Hány éven belül találkozol a nagy Ő-vel? Így olvasd ki a tenyeredből

Eleged van a szingliségből? Nézd meg, mikor jön el életedbe a mindent elsöprő szerelem.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogyan az ujjlenyomat egyedi, úgy a tenyéren futó vonalak is csak és kizárólag az adott emberre jellemzőek.

Ennek köszönhetően könnyedén kiolvasható a barázdák sokaságából, hogy miként alakul a szerelmi életed. Akár azt is megtudhatod, hogy mikor találkozol életed nagy szerelmével.

Időmeghatározás a tenyérrel

A legjobb módja annak, hogy kiszámítsd életed egy-egy fontos eseményét, ha gondolatban felosztod az adott tenyérvonalat egyforma, egyenként tíz évet felölelő szakaszokra.

A vonal kezdőpontja a születés pillanatának felel meg, míg a vége értelemszerűen a halálénak. Ebből kiindulva jó közelítéssel meg lehet mondani, körülbelül hány éves leszel egy bizonyos eseménynek a bekövetkeztekor.

Tisztában kell lenned azzal, hogy melyik vonalnak hol az eleje és hol a vége, különben még hátulról előre kezdesz el számolni. Az egyik lényeges vonal, amit nem árt szemügyre venned, az a szívvonal, ami a Merkúr-dombról, vagyis a kisujj alatti területről indul el, és nagyjából a Jupiter-dombig, azaz a mutatóujj alatti területig fut. Ha ezen bármilyen törést vagy szigetet látsz, az az érzelmi életedben bekövetkező fontos változásra utal.

A szívvonallal párhuzamosan, a tenyér legszélén, a kisujj alatt találhatók a házasságvonalak, amelyek a legfontosabb kapcsolataidat jelzik.

Milyen különleges tehetséged van? Tenyered elárulja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezek nem feltétlenül esküvővel, de mindenképp mély érzelmekkel járó viszonyokat jelölnek - azokat, melyek a legmeghatározóbbak az életedben.

Ő lesz az

Vedd elő a passzív tenyeredet, vagyis azt, amit kevésbé használsz. A kisujj és a szívvonal között futó barázdák árulkodnak a szerelmi életedről. Ahány kis vonal fut ott, annyi kapcsolatod lesz életedben, de a legerőteljesebben kirajzolódó vonal az, amelyik a nagy Ő-t rejti.

Úgy tudod kiszámolni, hogy ez hány éves korodban fog megjelenni, hogy felosztod 75 évre azt a néhány centis területet, ami a szívvonalad és a kisujjad töve között fut - ha a már említett tízéves szakaszokkal számolsz, ez nyolc sávot jelent. Tehát minél közelebb fut a vonal a kisujjadhoz, annál idősebb kort jelez.

Ez egy átlagos élethossz, csak akkor szoktak más arányt használni, ha 75 évnél idősebb embernek jósolnak. Amikor felosztottad, egyszerűen csak mérd be, hogy hová esik körülbelül a legmélyebb vonal - ebből kiderül, hogy hány évesen számíthatsz a nagy Ő betoppanására.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tisztább kép

A tenyeredből azonban nemcsak a jövőt, hanem a múltat is ki tudod olvasni. Ha a régebben történt eseményeket tisztán látod, könnyebben alakíthatod a jövődet is. Ebből rengeteget lehet tanulni is a továbbiakra nézve, bármire legyél is kíváncsi a sorsodat illetően.

Cikkünk megírásában Jane Struthers A tenyérjóslás bibliája című könyve segített, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.

Te hiszel a tenyérjóslásban?

Ezt is szeretjük