Üstökösfény elleni ernyő és antiüstökös-tabletta is került a boltokba 1910-ben: a Halley érkezésétől rettegett mindenki

1910-ben óriási pánik uralkodott el az embereken, mert féltek a Halley-üstököstől.

cov
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Halley-üstökös régi ismerőse, vissza-visszatérő vendége az emberiségnek, hiszen már i. e. 240-ben is készültek róla feljegyzések. 75-76 évente figyelhető meg a Földről, ezért a szerencsések egy élet során akár kétszer is láthatják az égen.

Visszatérését először Edmond Halley (1656-1742) jósolta meg, aki Newton törvényeit alkalmazta az üstökös útjának kiszámítására. A különös vendéget akkor nevezték el Halley-nek, amikor a tudósnak igaza lett, és 1758-ban valóban megjelent az égen a fénycsóva. Igaz, akkor a csillagász már nem élt. A Halley legközelebb 1835-ben tért vissza, majd ezután 1910-ben is, de ez az alkalom más volt, mint a többi.

Egy tudós figyelmeztetése

1910-ben a közelgő Halley híre globális pánikot keltett az emberekben, ugyanis elterjedt, hogy az üstökös miatt bekövetkezhet a világvége. Az emberek kétségbeesése jogos és borítékolható is volt, hiszen a katasztrófát nem laikusok vagy elvakult apokalipszishirdetők kezdték el terjeszteni. A figyelmeztetés tudóskörökből származott.

Camille Flammarion francia tudós azt feltételezte, hogy a keringő Föld keresztül fog hatolni a Halley-üstökös csóváján, aminek hatására cianogén gáz kerül a bolygó atmoszférájába. Mivel ez a gáz mérgező, Flammarion úgy hitte, senki sem fogja túlélni a katasztrófát.

Felkészülés az apokalipszisre

A lapok sorra számoltak be róla, hogy milyen veszélyeket rejt magában a Halley-üstökös érkezése, ami egyre nagyobb félelmet generált az emberekben. Bár egyes médiumok azt is kiemelték, hogy a legtöbb tudós nem ért egyet Flammarion félelmeivel, ez mit sem számított az embereknek, akik csupán a fenyegetést olvasták ki a sorokból, a többiről nem vettek tudomást. A San Francisco Call a következőt írta: az üstökös a tudós szerint kiolt minden életet a bolygón, de a legtöbb csillagász nem osztja a véleményét, hiszen az üstökös csóvája rendkívül ritka összetételű.

Egy korabeli újság címlapja.
Egy korabeli újság címlapja.
Fotó: Leemage / Getty Images Hungary

A szemes üzletemberek persze tudták, hogyan húzhatnak hasznot a pánikból. Különféle védőeszközöket és a túlélést segítő szereket kezdtek gyártani és forgalmazni. A patikákba antiüstökös-tabletták kerültek, melyek hangzatosabbnál hangzatosabb ígéretekkel licitáltak egymásra a vásárlók kegyeiért folytatott versenyben. Az egyik szlogenje így szólt: elixír a mennyek haragjától való megmeneküléshez.

Gázmaszkokat is árulni kezdtek a boltokban, sőt még üstökös ellen védő ernyőket is lehetett kapni. A helyzet odáig fajult, hogy idővel, aki akart, törvénytelen úton is szerezhetett magának pirulákat, persze hamisakat. Egy alkalommal egyszerű cukorkákat árusító szélhámosokat fogott el a rendőrség.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az emberek, dacára az apokalipszisveszélyt elvető tudósok megnyugtató szavainak, elképesztő mértékű pánikban voltak, hogy mi fog történni, ha megérkezik a Halley-üstökös. Volt, aki még levelet is írt a londoni Királyi Obszervatórium részére, melyben számos zavarodott, tudományos törvényszerűségeknek ellentmondó kérdést tett fel. Például, hogy az üstökös hatására medret cserélhet-e a Csendes- és az Atlanti-óceán, és Dél-Amerika erdőit nem söpörheti-e a Szahara sivatagjába az üstökös csóvája.

Sok hűhó semmiért

A Halley, ahogy várták, 1910. április 20-án feltűnt az égbolton, és az emberek szinte lélegzet-visszafojtva figyelték, mi lesz. Félelmeiken az sem segített, hogy egy sajnálatos véletlen folytán VII. Edward király épp május 6-án hunyt el, és azonnal elterjedt, hogy ő lehetett az üstökös első áldozata.

A számítások szerint a Halley május 18-án mozgott a legközelebb a Földhöz. Az emberek a világ számos pontján, így Amerikában és Európában is rettegve várták a fejleményeket. Volt, aki textillel szigetelte körül a háza ablakait, hogy kirekessze a gyilkos gázt. A New York Times beszámolói szerint sokan térdepeltek az utcán és a parkokban, hogy imádkozzanak a túlélésükért. A végén természetesen semmi baj nem lett: az üstökös békésen távolodott el a bolygótól, és az emberek tovább élhették az életüket.

Flammarion, a pánikot keltő francia tudós utólag sem volt hajlandó elismerni, hogy tévedett, és makacsul állította, hogy sok szemtanúval beszélt, akik furcsa szagot tapasztaltak, hasonlót, mint az égő zöldség vagy az acetilén.

Ugyan az emberiség tanulhatott volna az 1910-es esetből, nem mindenki tett így: később, 1997-ben, a Heaven's Gate nevű szervezetnek köszönhetően újfent elterjedt, hogy egy üstökös, a Hale-Bopp fenyegeti a Földet, azaz inkább a mögötte elhelyezkedő ufóűrhajó. Ennek a hírnek a visszhangja szerencsére már nem volt olyan nagy, és nem okozott globális pánikot. A Halley egyébként legközelebb 2062-ben látogat el hozzánk: vajon akkor hogyan fogadjuk majd?

Luxusbunker világvége esetére

Egy milliárdos luxusbunker létesítésére adta a fejét: a rendhagyó ingatlan arra az esetre készül, ha bekövetkezne a világvége. Kukkants be!

Föld alatti luxusbunker apokalipszis esetére: valósághű tengerpart is várja a túlélni vágyókat

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük