Ezt kell tenned 2012-ig

Tényleg itt a világvége?

Nézd meg, milyen spirituális gyakorlatok segítenek, hogy készen állj azokra a változásokra, melyeket 2012-re jósolnak!

A 2012 kapcsán született jövendöléseknek szinte mindegyike földet rengető változásokról számol be, igaz, némelyik fizikai katasztrófákat sejtet, míg mások a spirituális átalakulás lehetőségét ígérik. Jóllehet, ez a kettő nem zárja ki egymást.

Csillagászati alapja is van azonban a jóslatoknak, a számítások szerint ritka bolygóegyüttállás jön létre a jövő év december 21-én, miközben a Föld - képletesen szólva - látogatást tesz a Fiastyúk csillagképben. A Napunk ugyanis a Fiastyúk csillagkép központi csillaga körül kering, és 26 ezer év, amíg egyszer megkerüli ezt az Alcyone nevű csillagot. A jövő év téli napfordulóján egy ilyen ciklus zárul le, ekkor a Föld teljes keringési pályája a csillag által kisugárzott fényövben - Photon-öv - lesz.

Egyes vélekedések szerint mindez rezgésszintemelő hatással lesz a bolygóra, melyhez az embereknek is föl kell zárkózniuk, ha el akarják kerülni a katasztrófát.

Bár azt gondolhatod, hogy egy fizikai katasztrófa ellen nem sokat segít a meditáció, korántsem biztos, hogy így van. Létezik olyan nézet, mely szerint az emberek kollektív tudata és tudattalanja hatással van a külső körülményekre és a tapasztalatokra. Ezen az alapon születtek meg azok az elképzelések, melyek szerint magát a világvégét is az fogja előidézni, önbeteljesítő jóslatként, hogy olyan sokan hisznek benne.

Mit kell tenned?

Az ezoterikus tanok szerint a kulcs a spirituális tudatosság növelésében van, ami azt jelenti, hogy kitágul a nézőpontod, mellyel a világ eseményeit érzékeled.

Egyes megfogalmazások szerint ez együtt jár azzal, hogy a fizikai test erőteljesebb rezgéseket produkál. Arra, hogy fel tudd venni a ritmust a földet érintő energetikai változásokkal, különböző lelki és szellemi gyakorlatok állnak a rendelkezésedre, melyek több ősi hagyomány elemeit ötvözik.

Melyik őrangyal vigyáz rád?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fejleszd a tudatod!

Bár a tudattágításról sokaknak a különböző káros hallucinogének jutnak eszébe, pozitív formái is vannak, melyek megtapasztalására a meditáció ad lehetőséget. Kezdőként érdemes a legegyszerűbbel kezdened, melyben tudatod kiürítésére koncentrálsz, hogy a megszokott tudattartalmakon túl képes legyél érzékelni egyéb információkat is.

Ülj le a földre törökülésben vagy a sarkadra, a kezeidet pedig tedd az öledbe felfelé néző tenyérrel. Figyeld a légzésed, és koncentrálj arra, ahogyan ki-be áramlik a levegő, eleinte számolhatod is. Ezután találj egy olyan tárgyat, amire a tudatodat fókuszálod: ez lehet a kozmosz végtelensége vagy egy parányi atom, egy spirituális mester vagy valamelyik angyal, bármi, ami a fejlődésedet szolgálhatja. Próbáld elképzelni ezt, és megtartani a képet, illetve az azzal kapcsolatos érzést! Eleinte legalább 10 percig, utána mindig öt perccel növelve az időt!

Tisztítsd az energiaközpontjaid!

A keleti felfogások szerint az ember fizikai testét annak mintájára egy láthatatlan energiatest veszi körül. Ahogyan az egyikben az erek futnak, úgy a másikban egy láthatatlan hálózat biztosítja a kozmoszból érkező energiákkal való összeköttetést.

Ennek a csatornahálózatnak a bejáratai a csakrák, melyek a lélek és a test harmonikus működéséért is felelősek. A félelem, a bűntudat vagy a harag eltömítheti ezeket a kapukat, de fordítva is igaz, hogy ha a csakrák jól működnek, akkor a szorongató érzések is feloldódnak. Meditációban képzeld el a hét csakrát, mint élénk színű ventillátorokat, és azt, hogy akadálytalanul forognak!

Ébreszd fel a kundalínit!

A kundalíni az életerő neve a keleti tanokban. Kígyóként képzelik el, mely összetekeredve fekszik a gerincoszlop alján, és ha feléled, elindul felfelé a koponyáig, hogy összekapcsolja az embert a kozmikus tudattal és a láthatatlan szférákkal. Ennek felélesztésére alkalmasak a különböző jógagyakorlatok, de általában nem tanácsolják, hogy egyedül láss neki, mert veszélyes lehet a hirtelen energiarobbanás, amit felszabadít. Ha a kundalínivel akarsz foglalkozni, érdemes szakember segítségét kérned!

Karmikus tettek

A spirituális gyakorlatok a karmádra is hatással lehetnek, és fordítva. Videónkból megtudhatod, amit a karmáról érdemes!

Hívd az angyalokat!

Az angyalokat mindig is olyan hírnököknek tartották, akik más dimenziókból hoznak információkat, különösen veszélyhelyzetben. Mivel azonban az ő rezgésszintjük sokkal magasabb, az emberek ritkán találkoznak velük. Ez viszont nem zárja ki, hogy az őrangyalok beavatkozzanak néhanapján védenceik sorsába. Neked is elsősorban a saját őrangyaloddal érdemes fölvenned a kapcsolatot, amit meditációval és imával tehetsz meg. Ez gyakran egyszerűbb, mint gondolnád. Nézz utána, ki az őrangyalod, képzeld el őt, és kérd, hogy jelenjen meg neked!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha kipróbálod valamelyik gyakorlatot, és mégsem jön el a világvége, akkor is tettél valamit személyes jóllétedért és azért, hogy az emberiség kollektív rezgésszintje emelkedjen. Ki tudja, lehet, hogy épp ez fogja előidézni a várt pozitív változást.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük