Teszteld magad!

Mennyire vagy jó emberismerő?

Most megtudhatod, melyek azok a jelek a testbeszédben, melyekre érdemes figyelned.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Túlságosan gyakran hagyatkozunk az első benyomásra, így aztán olyan emberekben is csalódunk, akiket – azt hittük – már régóta ismerünk. Pedig a jó emberismeret nem bonyolult feladat, csak ismerned kell a megfelelő jeleket, valamint azok jelentését.

Miről ismerheted fel, hogy mit gondol, mit érez a másik?

Rendkívül egyszerű módszer: utánozd le a másik mimikáját és testtartását! Meg fogod érezni, hogy partnered rosszkedvű, függetlenül attól, mit fejez ki szavaival. Minden érzéshez tartozik ugyanis egy bizonyos testtartás. De ez fordítva is igaz: ez a tartás előidézi a hozzá tartozó hangulatot. Közvetlenül is felismerhetőek a kitérő mozdulatok, például ha az egész test, vagy éppen csak a szem állandóan oldalra fordul, ez egyszerűen elutasítást jelent. A test odahajlása és a nyitott szemkontaktus viszont rokonszenvezésre utal.

Biztos jelek a testbeszédben

Szimpátia: gyakori szemkontaktus, mosolygás, nyugodt, odaforduló testtartás.
Elutasítás: a test egyértelműen kitérő mozdulatai, függőleges homlokráncolás, lefittyedő szájzug, gyakran előretolt alsó ajakkal.
Konfliktus: látszólag odaforduló testtartás - fejjel és felsőtesttel -, a lábak azonban az ellenkező irányba mutatnak. Zavartságról árulkodó gesztusok, mint például a hajtekergetés, a „nyugtalan” lábak.
Félelem: nagyra nyitott szemek, nyitott száj, görcsös, megmerevedett testtartás, sápadtság, izzadás.
Kritika: előretolt áll, felhúzott váll, „felfújt” mellkas.

 

Hogyan kerülheted el a helytelen ítélkezést?

Ha valaki hazudozik, attól még lehet, hogy közben igenis a szemedbe néz. Leleplező viszont az ellentmondásos kifejezésmód, például ha a test odafordulása nyugtalan üléssel jár együtt, az illető gyakran tekintget oldalra, eltakarja a száját, dörzsöli az orrát.

Vagy ha barátságos szavak kimondása közben a test és az arc - különösen a szem - másfelé fordul. Nyugodtan bízhatsz a spontán, „itt valami nem stimmel” érzésedben. Nem helyes azonban, ha rögtön a legrosszabbat feltételezed, hiszen az ilyen viselkedésnek valami egészen más oka is lehet: az illető fáradt, más jár a fejében, vagy fél tőled. Vagy éppen fülig szerelmes beléd...

Van biztos módszer a helyes ítélkezésre?

Igen, de egyik módszer sem százszázalékos. Teljesen megbízhatatlan ugyanis, ha csak a testi jelekre figyelsz. Ahogy az alacsony homlok sem jelenti azt, hogy az illető buta, a nagy orr sem jelzi feltétlenül, hogy emberünk más területen is hasonló méretekkel rendelkezik. Bizonyos feltűnősködésekre persze érdemes odafigyelni. Például ha a köztudottan precíz osztályvezetőnő mutogatni kezdi köldökgyűrűjét, vagy ha egy kolléga harsány nevetésben tör ki, valahányszor egy bizonyos nevet említenek előtte. Ezen már nyugodtan fennakadhatsz. A megszokott, illetve elvárt megjelenéstől és viselkedésformától való eltérések megbízható jelek, azt jelenthetik, hogy valaki más, mint amilyennek mutatja magát. Vagy egyszerűen azt, hogy az illető mindenképpen szeretne feltűnni. Az alapszabály tehát: minél ismertebb a környezet, annál könnyebb helyesen megítélni az embereket.

Teszteld magad! Mennyire vagy jó emberismerő?

A következő állítások közül jegyezd meg, amelyeket helyesnek tartasz!

1. Minél több embert ismerek, annál inkább képes vagyok helyesen megítélni őket.
2. Az első benyomás a legfontosabb.
3. Tartósan senki sem titkolhatja el az érzelmeit.
4. A rendes külső tisztességes jellemre utal.
5. Megtudhatom, mit érez a másik, ha leutánozom a testbeszédét.
6. Aki hazudik, az nem tud nyíltan a másik szemébe nézni.
7. A pozitív gondolatokat és érzelmeket könnyebb megérezni, mint a negatívokat.
8. A nevetés és a vidám arc feszültségoldóan hat, még saját magamra is.
9. A halk hang a bizonytalanság jele.
10. Az emberismeretet úgy lehet a legkönnyebben megtanulni, ha saját magamra figyelek.

Megoldás

Remekül válaszoltál, ha a 3, 5, 7, 8 és 10 számú állításokat tartottad helyesnek. Ebben az esetben kiváló emberismerő lehetsz.

Ha az 1, 2, 4, 6 és 9 számú mondatok közül több mint hármat helyesnek ítéltél, akkor erőteljes előítéleteid vannak, nehéz lesz így kiigazodnod az embereken.

Honnan ismerheted fel, ha valaki manipulálni akar?

Ha ezt kedveskedés útján teszi, akkor a túlzott barátságosságon keresztül: az illető túl közel jön hozzád, bizalmasan megérint, bókol. Azt akarja elérni, hogy valamit megvegyél, aláírj, vagy megtegyél valami olyasmit, ami egyáltalán nem áll szándékodban. Egy ilyen kedvesen közeledő embernek ugyan nem könnyen tagadod meg a kívánságát, de valamiféle rossz érzésed támadhat...

Az agresszív módszert űzők a tekintély jeleit használják: összeráncolt szemöldök, pisztolyszerűen kinyújtott mutatóujj, éles hang. Még ha az illetőnek nincs is joga utasítani téged, megfélemlítve érezheted magad.
A manipuláció tehát arról ismerhető fel, hogy az azt célzó egyén túlzásba viszi valamelyik magatartásformát: túlságosan hízelgő vagy túlságosan parancsolgató – vagy mindkettő egyszerre, tehát hízelgő is és fenyegető is. Légy óvatos, gondold át inkább háromszor, mielőtt valamire igent mondasz, vagy valaminek elkötelezed magad.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mit tegyél, hogy mások jól érezzék magukat veled?

A legjobb módszer, ha figyelsz embertársaidra, meghallgatod, beszélni hagyod, kérdésekkel bátorítod őket. Az érdeklődés mindenkinek szimpatikus. Testbeszédeddel még inkább megerősítheted pozitív hozzáállásodat: egyszerűen úgy, hogy partnered tartását "tükrözöd", vagyis amikor partnered azt teszi, te is előrehajolsz, illetve hátradőlsz, vele együtt mosolyogsz, vagy éppen homlokodat ráncolod. Jó barátok közt ez automatikusan így történik. Ezek az együttérzést sugalló mozdulatok azonban még tudatosan bevetve is erősítik a jó hangulatot. Hogy mindez működik-e, azt könnyen ellenőrizheted. Ha például előrehajolsz, és pár másodperc múlva a másik is így tesz, akkor szimpatizál veled. Természetesen ez is egyfajta manipuláció – de jó szándékú!

Ha szívesen olvasnál életmódról, egészségről, fogyókúrákról, érdekel a wellness világa, itt az ideje, hogy megvásárold az Ideál Magazin áprilisi számát. Ízelítő a tartalomból:
Salaktalanítsunk!
Antidepresszáns OMEGA-3
Ha megszakad a szív...
Veszélyben az érháló!
Szívbarát étrend
Támogató B-vitaminok
Szívvédő enzimek
Ízületi fájdalmak nélkül
Gyógyító ételek reumásoknak
Fáj a fülem!
Értréning frontérzékenyeknek

Olvass bele a legfrissebb szám tartalmába:
Ideál Magazin 2008. április »

OLVASD EL EZT IS!

  • horoszkóp
  • nyugati horoszkóp

Mire számíts a férfitól hosszútávon?

  • születésnap
  • női hiba

Mikor született a pasid?

Ezt is szeretjük