14 jel, hogy kísért az előző életed: hétköznapi jelenségek árulkodnak róla

Ha odafigyelsz, megláthatod az előző életed hagyta nyomokat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hiszel a lélekvándorlásban? Sokan szentül hiszik, hogy létezhet, igaz, vannak, akik kételkednek benne. Akárhogy is, számos különös eset szolgáltatott már rá lehetséges bizonyítékot arra, hogy a reinkarnáció létezik.

Így például a kis James Leininger esete, a kisfiúé, aki egyik napról a másikra szüleit teljesen megdöbbentő dolgokkal állt elő: imádta a repülőgépeket, ám korához és ismereteihez mérten túl sokat tudott azok működéséről, mindemellett különös álmai is voltak egy repülőgép-szerencsétlenségről, illetve annak részleteiről.

Ugyanilyen hátborzongató volt annak az izraeli kisfiúnak az esete is, aki háromévesen fel tudta idézni korábbi inkarnációbéli lakhelyét, és arra is emlékezett, hogyan és hol halt meg. Történetéről itt olvashatsz bővebben.

Ez csak két eset, ami világszerte ezreket elgondolkodtatott a lélekvándorlás létezéséről. Ha benned is él a kíváncsiság, ki lehettél korábban, nem kell mást tenned, mint figyelmesnek lenni a jelekre, amelyek tálcán kínálhatják magukat. Alábbi képgalériánkban összefoglaltunk néhány olyan hétköznapi dolgot, ami előző életedről árulhat el részleteket.

14 jel, hogy kísért az előző életed

Nézegess képeket!

Elolvasom

Angyal volt az égen?

Akárcsak a reinkarnáció, az angyalok létezése is sokakat tart lázban. Nézegess képeket különleges jelenésekről. Vajon tényleg angyalok voltak?

Angyal jelent meg az égen? Sikerült lefényképezni is a jelenséget

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük