Árverésen jutott a különös dobozhoz: 103 éves asszonyé volt, és kiderült, ártó lélek lakja
Nemcsak egy egyszerű borosszekrényke a dibbuk-doboz.

Dia

                        	Kevin Mannis restauráló üzletet vezetett, ezért látogatott el a régi holmik árverésére, ahol sikeresen licitált a dobozra. Az árverés végén szóba elegyedett az elhunyt 103 éves néni unokájával, akitől megtudta, a doboz családi ereklye volt, ezért felmerült benne, hogy visszaadja azt, ám a nő idegesen reagált: elmondta, a doboz időtlen idők óta a nagymama varrószobájában volt, érintetlenül, mert egy dibbuk van benne, és gorombán elutasította Mannis ajánlatát azzal érvelve, megvette, így most már az övé. A dibbuk szó egyébként héber eredetű, és kapaszkodót jelent, azaz egy holt lelket, amely valamely tárgyba költözve, kapaszkodva próbál a Földön maradni, hogy elintézze befejezetlen dolgát.

	Az itt ragadt lélektől tartva tehát évekig hozzá sem nyúltak a nagymama borosdobozához, amely egyébként nem volt üres: 1920-ból származó pénzérméket, szőke és sötét színű hajtincseket, egy aprócska szobrot Shalom felirattal, egy arany talpaspohárkát, száraz rózsabimbókat és egy négylábú gyertyatartót tartalmazott.

                        	Kevin a dobozt édesanyja születésnapjára vette, ám az átadás előtt szerette volna kicsit felújítani üzlete műhelyében. Kicsivel azután, hogy üzletében hagyta, alkalmazottja rémülten hívta fel, hogy valaki felforgatta a boltot. Amikor visszament, hogy szétnézzen, a rendetlenség mellett feltűnt neki az erős macskavizeletszag, holott macska soha nem volt a helyiségben. Úgy döntött, hazaviszi a dobozt, amíg el nem érkezik a születésnap, ettől fogva azonban rémálmok gyötörték. Az ajándékozás napján anyja agyvérzést kapott, majd egy cetlin a Gyűlölöm az ajándékot feliratot csúsztatta fia kezébe. Ekkor Kevin testvéréhez került a dibbuk-doboz, aki ugyanúgy, ahogyan egy későbbi vásárlója, az abban lakó gonosz erőre hivatkozva visszaadta azt Kevinnek.

	Végül Kevin Mannisnak mégis sikerült eladnia a dobozt egy internetes oldalon. Először egy Missuoriban tanuló diák, Iosif Neitzke - balra -, majd egy múzeumigazgató vette meg. Mindkettejüknél furcsa események sorozatát indította el a doboz: paranormális jelenségek kezdődtek, és egészségi problémáik jelentkeztek, egyiküknél erős hajhullás, másikuknál véres köhögés. A múzeumigazgatót, Jason Haxtont - jobbra - kíváncsivá tette a doboz, ezért kutatást is végzett annak kapcsán, és tulajdonosainak életében számos hátborzongató egyezésre bukkant. Később A dibbuk-doboz címmel könyvet is írt róla, de a borosszekrényke a filmipart is megihlette: Démoni doboz címmel horrorfilm készült róla.

Blog.hu ajánló
Szerző: Kovács Gabriella
Fotó: