Ártatlanul halálra ítélt nőket égettek meg

Hírhedt boszorkányperek

Több tízezer ember, elsősorban nők értelmetlenül vesztették életüket a koncepciós üldözésekben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Több tízezer ember, elsősorban nők értelmetlenül vesztették életüket a koncepciós üldözésekben.

Európában nagyjából háromszáz éven keresztül minden oka megvolt az aggodalomra azoknak a nőknek, akik kitűntek az átlagból, vagy épp haragosaik lettek. A boszorkányság vádjával bárki bárkit könnyedén eltetethetett láb alól, és sokan éltek is a lehetőséggel, hogy máglyahalálra küldjék például félt vagy irigyelt szomszédjukat.

Így nemcsak nők, de boszorkánymesternek kikiáltott férfiak, és olykor gyerekek is áldozatul eshettek az ítéleteknek. Az ötletet VIII. Ince pápa foglalta írásba és tette hivatalossá 1484-ben kiadott bullájával, lehetőséget adva arra, hogy bizonyíték nélkül pert indíthassanak az úgymond boszorkányok ellen.

A kegyetlen gyakorlatnak Magyarországon 1756-ban szakadt vége, amikor az utolsó boszorkányt elégették, majd 1768-ban Mária Terézia rendelettel tiltotta meg a boszorkányüldözést.

Botzi Klára

Az első magyarországi dokumentált eset Botzi Klára kolozsvári bábaasszonyé 1565-ből. A nő gyógyfüvekkel foglalatoskodott, szüléseket vezetett, és a meddőséget próbálta kezelni. Talán semmi baj nem lett volna, ha nem olyan szószátyár, hogy praktikáival másoknak is eldicsekedjen, akik ködös beszédét a boszorkányság egyértelmű bizonyítékának vélték, és máglyára küldték őt. Egyes vélekedések szerint a per hátterében a javasasszonyok közti rivalizálás állhatott.

Báthory Anna

A boszorkányperek sokszor jó üzletet jelentettek, illetve alkalmasnak gondolták őket a politikai ellenfelek ellehetetlenítésére. Így járt el Bethlen Gábor is, aki 1613-ban vette át az erdélyi fejedelmi székben a meggyilkolt Báthory Gábor helyét, akinek családját minden eszközzel igyekezett megfosztani vagyonától.

Parajelenségek, melyek máig lázban tartják a tudományt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek is köszönhető, hogy Báthory Gábor húga, az eleinte még tinédzserkorú Anna ellen három boszorkánypert is indított, melyekben vérfertőzéssel, az ördöggel való cimborálással és egyéb erkölcstelenségekkel vádolták a lányt, valamint fő- és jószágvesztésre ítélték. Bár végül felmentették, vagyonának nagy része így is Bethlenhez vándorolt.

Salemi boszorkányok

A gonosz eközben az amerikai Salemben sem aludt, ahol 1692-ben néhány fiatal lány vallomására alapozva ölték meg a kis közösség több tagját. A puritán új-angliaiak körében leginkább a felgyülemlett feszültség és a babonás félelmek okozták a bajt. Samuel Parris tiszteletes lányai egy napon úgy kezdtek el viselkedni, mint a megszállottak, a földön fetrengtek és halandzsáztak. Nem tudni, gyerektréfa vagy epilepsziás roham volt-e az oka, de a felnőttek rontást sejtettek, és neveket akartak a hallani.

A lányok pedig, ki tudja, hogy kényszerből, netán mókából, bevádolták a falu bolondját, a fekete rabszolgát, valamint egy tehetetlen öregasszonyt. A vádaskodások azonban folytatódtak - tavaszra nagyjából 80 ember várta börtönben az ítélethirdetést. Közülük 20-an életüket vesztették, majd a perek véget értek a környékbeli tiszteletesek kérésére.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Szegedi boszorkák

Európa-szerte híressé vált az 1728-as szegedi boszorkányper. Az események bűnbakkereséssel indultak, melynek során az aszályos, majd szélsőséges időjárás felelősét keresték. Később meg is találták a pokolfajzatokat, akik eladták az esőt Törökországnak - a  hamisított vallomásokban legalábbis ez szerepelt. Először a harcos természetű Kökénynét, a bábaasszonyt fogták el, aki kínzások hatására és bosszúból bevádolt néhányakat, köztük a város egykori főbírái közül az egyiket, Rózsa Dánielt. Végül 14 ember halt máglyahalált a ma Boszorkányszigetnek nevezett helyen.

Kép: www.orszagalbum.hu, Lonácska.

Ezt is szeretjük