Egy boszorkány arca: tudósok rakták össze a koponya alapján

Lilias Adie a boszorkányüldözés egyik áldozata volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A korai kereszténység időszakában tömegek estek áldozatául a boszorkányüldözésnek Európában. Becslések szerint körülbelül 40-60 ezer embert végeztek ki, 75%-uk nő volt. Az üldözések egészen a felvilágosodás koráig, nagyjából az 1700-as évek végéig tartottak. Akkoriban úgy vélték, hogy a pogány hit követői az egyház ellenségei.

Így a pogány vallások varázslói és jövendőmondói az ördög jobb kezévé váltak a keresztények szemében. Ezeket az embereket azzal vádolták meg, hogy terméketlenné teszik az asszonyokat, az állatokat, és rontást küldenek a termésre. A boszorkányokról pedig azt gondolták, hogy természetfeletti erejüket onnan szerzik, hogy az ördöggel közösülnek. Nos, ezzel vádolták meg a skót Lilias Adie-t is, akinek koponyája alapján rekonstruálták az arcát a Dundee-i Egyetemen.

A boszorkányüldözés egyik áldozata

Lilias Adie 1704-ben hunyt el egy börtönben. A nőt boszorkánynak hitték, és azt gondolták róla, hogy közösült az ördöggel. A boszorkányper során Lilias beismerte, hogy a közösülés valóban megtörtént, azonban a megégetés előtt meghalt, egyes legendák szerint öngyilkos lett a rácsok mögött. A vád feljegyzései alapján Lilias már a hatvanas éveiben járt, rossz volt a látása, a teste pedig törékeny volt.

Holttestét a tengerparton temették el egy nagy kő alá - elvileg azért tettek így a helyiek, nehogy visszatérjen a sírjából, és kísértse az embereket. Később, a 19. században régészek feltárták a sírját, Lilias koponyájának az egyik helyi múzeumban találtak otthont, ott le is fényképezték azt. Azonban a koponya a 20. században rejtélyes módon eltűnt, így annak emlékét csak a róla készült fotó őrzi, mely Skócia nemzeti könyvtárában található.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kutatók, akiknek sikerült rekonstruálni Lilias arcát, úgy vélik, ő lesz az egyetlen skót boszorkány, akiről tudni fogjuk, hogyan is nézett ki, ugyanis az üldözés legtöbb áldozatának maradványai megsemmisültek már. Louise Yeoman történész szerint szörnyű belegondolni abba, hogy az idős asszonyra úgy tekintettek a szomszédai, mintha valami szörnyeteg lenne. Úgy látja, Lilias ártatlan volt, aki áldozatául esett a boszorkányüldözésnek.

Az alábbi videóban te magad is megtekintheted, hogyan sikerült rekonstruálni az asszony arcát.

Ezt is szeretjük