3 figyelmeztető jel, hogy kísért az előző életed

Így tudsz továbblépni

Lehet, hogy az életedben felbukkanó, ismétlődő akadályok karmikus örökséget őriznek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A reinkarnáció egyik klasszikus szemlélete úgy tartja, hogy miután leéltünk egy életet, meghalunk, majd újjászületünk másutt, más emberként és más körülmények között. Az egyes újjászületések után egyre teljesebbek leszünk, és minden egyes élet új fejlődési lehetőséget és új tanulnivalókat tartogat.

Az újjászületés tanának fontos része, hogy létezik egy magasabb cél, mely az egyensúly létrehozására irányul, így folyamatosan ugyanazokkal a dolgokkal kell megküzdened.

Bizonyos tulajdonságaid fejlesztésén kell dolgoznod, amíg fel nem ismered az adott magatartásmintát. Ez ad lehetőséget, hogy változtass rajta, megszüntetve ezzel az általa okozott kellemetlenséget.

Az előző életek emlékeit és érzését előhívhatják egyes látványok, illatok, valami, amit hallasz vagy ízlelsz, de sokak szerint álomban, illetve hipnózisban is felbukkanhatnak. Úgy tartják, hogy azokhoz az információkhoz juthatsz hozzá előző életedből, melyek jelenlegi fejlődésedhez fontosak. Ezek előjöhetnek egy nehezen megoldható, ismétlődő helyzet, egy érthetetlen, makacs betegség vagy valamilyen fóbia képében.

Minderre viszont jó, ha odafigyelsz, mert életed jobbításának kulcsát találhatod bennük. Nézd meg, melyek a leggyakoribb területek, amelyeken karmikus terheket cipelhetsz.

Se veled, se nélküled

Érezted már valaha úgy, hogy hiába viharos és felőrlő a kapcsolatod valakivel, mégsem tudsz kiszállni belőle? Az ilyen típusú kapcsolatokról a reinkarnációs szemlélet azt tartja, hogy karmikusak, és megoldandó feladatot jeleznek. Az is lehet, hogy mindig más emberekkel, de kísértetiesen hasonló helyzetek ismétlődnek a párkapcsolatban vagy a barátságban. Az egyik leggyakoribb helyzet, amikor valamilyen játszmát folytatnak a felek, és nem egyenrangú társak, mert valamelyik fél alárendeli magát a másiknak, aki hajlamos elnyomni őt.

Mit jelentenek az álmaid?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a felállásban egy karmikus törlesztés is megjelenhet, mert lehet, hogy előző életedben pont fordítva viselkedtél - ha elnyomó voltál, most háttérbe szorulsz, ha áldozat voltál, most inkább uralkodni próbálsz.

A karma törvénye

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan működik a karma törvénye, hallgasd meg szakértőnket!

Rejtélyes betegségek

Az olyan betegségeket lehet karmikus gyanúval illetni, melyeknek nincs fizikai okuk, vagy az olyan fájdalmakat, melyeknek nem áll szervi elváltozás a hátterében. Ezeket többször pszichoszomatikus betegségeknek nevezik, arra utalva, hogy a lélek áll a hátterükben. Ennek kétféle oka lehet. Az egyik, hogyha valaki egy múltban elkövetett hibájáért bünteti magát tudattalanul - mint az a férfi, akinek fejfájása hátterében a reinkarnációs terapeuta azt találta, hogy azért bűnhődik, mert előző életében, vészhelyzetben cserbenhagyta a családját.

A másik ok az lehet, hogyha egy múltbeli sérülés nyomát őrzi az adott testrész. Valaki, aki asztmával küzd, lehet, hogy előző életében fulladásos halált halt, a gyomorproblémák az éhezéssel vagy épp az étel erőltetésével állhatnak kapcsolatban.

Ha valakit gyakran a testének ugyanazon a pontján ütöttek meg, lehet, hogy a jelenlegi életében is ugyanott fog fájdalmat érezni, csak néhány példát említve a reinkarnációs szemléletből. A karma kiegyenlítésének törvénye szerint ilyenkor addig maradnak fenn a tünetek, amíg meg nem bocsátasz magadnak, illetve fel nem dolgozod a traumát.

Kínzó fóbiák

A testi betegségek mellett egyes lelki bajok hátterében is állhatnak karmikus problémák. Előfordul, hogy bizonyos fóbiákat vagy visszatérő félelmeket egy előző életbeli csalódásra vagy sérülésre vezetnek vissza. A túlzott szorongás a nyilvános megszólalástól, a tériszony vagy a pánikbetegség is egy előző életbeli traumával állhat kapcsolatban.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hogyan oldhatók meg?

A reinkarnációs emlékek feltárására léteznek különböző hipnotikus módszerek, de az ismétlődő minták feloldására a legjobb lehetőség az önismeret. Ha nem hagyod figyelmen kívül az életedben felbukkanó jeleket és mintákat, illetve megoldást keresel a problémákra, megkapod a kulcsokat, melyek segítségével előrébb juthatsz. A harag elengedésének gyakran kulcsszerepe van mindebben. Ha megbocsátó vagy magaddal és másokkal szemben, és el tudod engedni a múltból származó lelkiismeret-furdalást vagy hibáztatást, máris egy nagy lépést tettél karmád feldolgozása felé.

Ezt is szeretjük