15 sztár a Kígyó jegyében
Tudj meg érdekességeket azokról a hírességekről, akik a kínai horoszkóp szerint a Kígyó jegyében születtek!

Dia

 	Audrey Hepburn  	A legendásan szép színésznő, a My Fair Lady bájos Elizája, 1929-ben született Brüsszelben. Első főszerepéért a Római vakációban mindjárt meg is kapta az Oscar-díjat. Filmes karrierje után az UNICEF utazó nagyköveti feladata töltötte ki az életét, egészen 1993-ban bekövetkezett haláláig.  	Kapcsolódó cikk: 	Ezt hozza a Kígyó éve »

Audrey Hepburn

A legendásan szép színésznő, a My Fair Lady bájos Elizája, 1929-ben született Brüsszelben. Első főszerepéért a Római vakációban mindjárt meg is kapta az Oscar-díjat. Filmes karrierje után az UNICEF utazó nagyköveti feladata töltötte ki az életét, egészen 1993-ban bekövetkezett haláláig.

Kapcsolódó cikk:
Ezt hozza a Kígyó éve »

Dia

Chris Martin A Coldplay zenekar frontembere 1977-ben született Exeterben, a Kígyó jegyében. Az együttest 1997-ben alakította, sokak számára azonban akkor vált ismertté, amikor 2001-ben a U2 What's Going On című számában működött közre.

Chris Martin

A Coldplay zenekar frontembere 1977-ben született Exeterben, a Kígyó jegyében. Az együttest 1997-ben alakította, sokak számára azonban akkor vált ismertté, amikor 2001-ben a U2 What's Going On című számában működött közre.

Dia

 	Brad Pitt  	William Bradley Pitt 1963. december 18-án született Oklahomában. Először a Thelma és Louise című road movie-ban láthattuk, azonban első, igazán fajsúlyos alakítása 1994-ben az Interjú a vámpírral főszerepe volt, Tom Cruise és Kirsten Dunst oldalán. 	 	Kapcsolódó cikk: 	Pénzhozó feng shui »

Brad Pitt

William Bradley Pitt 1963. december 18-án született Oklahomában. Először a Thelma és Louise című road movie-ban láthattuk, azonban első, igazán fajsúlyos alakítása 1994-ben az Interjú a vámpírral főszerepe volt, Tom Cruise és Kirsten Dunst oldalán.

Kapcsolódó cikk:
Pénzhozó feng shui »

Dia

Björk Az 1965-ös születésű izlandi énekesnő közismerten nem könnyű eset, ami azonnal nyilvánvalóvá válik, ha valaki meghallgatja valamelyik albumát. Legendásak azok a történetek is, hogy hogyan készítették ki napról napra egymást Lars Von Trierrel a Táncos a sötétben forgatása során. A rapszodikus munkaviszony azonban végül meghozta gyümölcsét, a felkavaró dráma ugyanis Arany Pálmát nyert.

Björk

Az 1965-ös születésű izlandi énekesnő közismerten nem könnyű eset, ami azonnal nyilvánvalóvá válik, ha valaki meghallgatja valamelyik albumát. Legendásak azok a történetek is, hogy hogyan készítették ki napról napra egymást Lars Von Trierrel a Táncos a sötétben forgatása során. A rapszodikus munkaviszony azonban végül meghozta gyümölcsét, a felkavaró dráma ugyanis Arany Pálmát nyert.

Dia

 	Greta Garbo  	Az 1950-es születésű svéd színésznő a harmincas években lett közeli barátnője Mercedes de Acostának, aki hírhedt volt tabudöntögető leszbikus afférjairól. Kapcsolatuk jellege azonban mai napig tisztázatlan. 	 	Kapcsolódó cikk: 	7 tárgy, ami balszerencsét hoz a szerelemben »

Greta Garbo

Az 1950-es születésű svéd színésznő a harmincas években lett közeli barátnője Mercedes de Acostának, aki hírhedt volt tabudöntögető leszbikus afférjairól. Kapcsolatuk jellege azonban mai napig tisztázatlan.

Kapcsolódó cikk:
7 tárgy, ami balszerencsét hoz a szerelemben »

Dia

 	Grace Kelly  	Grace Kelly 1929-ben született. Harmadik Hitchock-filmjének, a Fogjunk tolvajt forgatásán ismerkedett meg a francia Riviérán Rainier monacói herceggel, akinek minden vágya az volt, hogy színésznőt vegyen feleségül. 1956-ban ez sikerült is neki, ám felesége 1982-ben egy tragikus autóbalesetben váratlanul meghalt.

Grace Kelly

Grace Kelly 1929-ben született. Harmadik Hitchock-filmjének, a Fogjunk tolvajt forgatásán ismerkedett meg a francia Riviérán Rainier monacói herceggel, akinek minden vágya az volt, hogy színésznőt vegyen feleségül. 1956-ban ez sikerült is neki, ám felesége 1982-ben egy tragikus autóbalesetben váratlanul meghalt.

Dia

 	Courtney Love  	1964-ben született a Kígyó jegyében. Zenei pályáját a Faith No More együttes frontemberének segítségével kezdte. Hole nevű zenekarát pedig Eric Erlandsonnal alapította meg 1989-ben. 	 	Kapcsolódó cikk: 	Pénzhozó állás a horoszkóp szerint »

Courtney Love

1964-ben született a Kígyó jegyében. Zenei pályáját a Faith No More együttes frontemberének segítségével kezdte. Hole nevű zenekarát pedig Eric Erlandsonnal alapította meg 1989-ben.

Kapcsolódó cikk:
Pénzhozó állás a horoszkóp szerint »

Dia

Bob Dylan A zenész legismertebb dalai a hatvanas években születtek, amikor is a hippi korszak krónikásává és visszahúzódó vezéralakjává vált. A Blowin' in the Wind és a The Times They Are A-Changin' című számok a vietnámi háborút ellenző polgárjogi mozgalmak himnuszává váltak. 1941-ben született a Kígyó jegyében.

Bob Dylan

A zenész legismertebb dalai a hatvanas években születtek, amikor is a hippi korszak krónikásává és visszahúzódó vezéralakjává vált. A Blowin' in the Wind és a The Times They Are A-Changin' című számok a vietnámi háborút ellenző polgárjogi mozgalmak himnuszává váltak. 1941-ben született a Kígyó jegyében.

Dia

 	Kim Basinger  	20 éves korára igazi topmodellként tartották számon, a fizetése akkor napi ezer dollár volt. 1976-ban azonban úgy döntött, hogy felhagy a modellkedéssel, és Los Angelesbe költözött, hogy minden idejét a színészetnek szentelhesse. 1953-ban született a Kígyó jegyében. 	 	Kapcsolódó cikk: 	Kínai szerelmi horoszkóp 2013-ra 	»

Kim Basinger

20 éves korára igazi topmodellként tartották számon, a fizetése akkor napi ezer dollár volt. 1976-ban azonban úgy döntött, hogy felhagy a modellkedéssel, és Los Angelesbe költözött, hogy minden idejét a színészetnek szentelhesse. 1953-ban született a Kígyó jegyében.

Kapcsolódó cikk:
Kínai szerelmi horoszkóp 2013-ra
»

Dia

 	Mickey Rourke  	1956. szeptember 16-án született Schenectady-ben. Első filmszerepét a nyolcvanas évek elején kapta, miután visszavonult a ringből: Steven Spielberg bízott rá egy rövidke mellékszerepet a Meztelenek és bolondok című vígjátékában. 	 

Mickey Rourke

1956. szeptember 16-án született Schenectady-ben. Első filmszerepét a nyolcvanas évek elején kapta, miután visszavonult a ringből: Steven Spielberg bízott rá egy rövidke mellékszerepet a Meztelenek és bolondok című vígjátékában.
 

Dia

 	Sarah Jessica Parker  	1965. márciusában született Ohio államban. Több kisebb szerep után 1997-ben igazi fordulatot vett karrierje, amikor is megkapta a Szex és New York forgatókönyvét, azon felkéréssel együtt, hogy vállalja el a szingli újságírónő szerepét. Eleinte vonakodott a szereptől a színésznő, de aztán rábólintott, ezzel eljuttatva önmagát karrierjének csúcsára.  	Kapcsolódó cikk: 	Pénzügyek a horoszkóp szerint »

Sarah Jessica Parker

1965. márciusában született Ohio államban. Több kisebb szerep után 1997-ben igazi fordulatot vett karrierje, amikor is megkapta a Szex és New York forgatókönyvét, azon felkéréssel együtt, hogy vállalja el a szingli újságírónő szerepét. Eleinte vonakodott a szereptől a színésznő, de aztán rábólintott, ezzel eljuttatva önmagát karrierjének csúcsára.

Kapcsolódó cikk:
Pénzügyek a horoszkóp szerint »

Dia

 	Daniel Radcliffe  	Első filmje 1999-ben készült el, amely a David Copperfield címet viselte, majd a John Boorman rendezte Panamai szabó című nagyjátékfilmben szerepelt Jamie Lee Curtis mellett. Ezután már nem volt megállás: 2001-ben elkészült a Harry Potter-sorozat első része. 1989-ben született a Kígyó jegyében.

Daniel Radcliffe

Első filmje 1999-ben készült el, amely a David Copperfield címet viselte, majd a John Boorman rendezte Panamai szabó című nagyjátékfilmben szerepelt Jamie Lee Curtis mellett. Ezután már nem volt megállás: 2001-ben elkészült a Harry Potter-sorozat első része. 1989-ben született a Kígyó jegyében.

Dia

 	Ben Stiller  	Az 1965-ös születésű színész szülei pályáját követte, és már gyerekként szerepelt különféle műsorokban. Később jellemzően vígjátékokban játszott, a magyar nézők leginkább a Keresd a nőt és az Apádra ütök című filmekből emlékezhetnek rá.  	Kapcsolódó cikk: 	Ezzel az állással keresheted a legtöbb pénzt »

Ben Stiller

Az 1965-ös születésű színész szülei pályáját követte, és már gyerekként szerepelt különféle műsorokban. Később jellemzően vígjátékokban játszott, a magyar nézők leginkább a Keresd a nőt és az Apádra ütök című filmekből emlékezhetnek rá.

Kapcsolódó cikk:
Ezzel az állással keresheted a legtöbb pénzt »

Dia

 	Brooke Shields  	Az 1965-ös születésű modell-színésznőt a nyolcvanas években a világ legelbűvölőbb tinédzsereként emlegették. Legtöbben az 1980-as A kék lagúna című filmből ismerhetik, melyben fiatal kora ellenére meglehetősen sok meztelen jelenetet vállalt.

Brooke Shields

Az 1965-ös születésű modell-színésznőt a nyolcvanas években a világ legelbűvölőbb tinédzsereként emlegették. Legtöbben az 1980-as A kék lagúna című filmből ismerhetik, melyben fiatal kora ellenére meglehetősen sok meztelen jelenetet vállalt.

Dia

Elizabeth Hurley A szép angol modell 1965-ben született a Kígyó jegyében. 29 éves korában az Estée Lauder arca lett, majd néhány kisebb filmszerepet is kapott, például a Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke című filmben, de legtöbben mégis Hugh Grant exbarátnőjeként emlékeznek rá.

Elizabeth Hurley

A szép angol modell 1965-ben született a Kígyó jegyében. 29 éves korában az Estée Lauder arca lett, majd néhány kisebb filmszerepet is kapott, például a Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke című filmben, de legtöbben mégis Hugh Grant exbarátnőjeként emlékeznek rá.
Blog.hu ajánló
Szerző: Horváth Eszter
Fotó: