Könnyű lábak, visszér nélkül (x)

Nyáron, a strandszezonban különösen fontos, hogy lábaink ápoltak, egészségesek legyenek. Figyeljünk oda a visszérbetegség megelőzésére, kezelésére!

Femina nyito 2 2100x1400
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyáron, a strandszezonban nem kérdés, hogy a testünkkel kapcsolatos elvárások között a szép, sima, egészséges lábak is ott szerepelnek, hiszen a nagy melegben nap mint nap közszemlére tesszük őket.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy hűvösebb napokon, amikor sokszor több réteg ruha is fedi őket, ne lenne ugyanolyan fontos, hogy gondjukat viseljük. Tévedés tehát azt mondani, hogy néhány feltűnő ér a lábon ilyenkor nem számít – a legjobb, ha panaszok esetén mielőbb felkeressük a szakorvost, aki a diagnózist követően tájékoztat minket a megfelelő kezelési lehetőségekről. A felületes vénák krónikus megbetegedésének, ismertebb nevén visszérbetegségnek ugyanis több típusa is létezik – ezekről mesélt nekünk Dr. Tóth Tamás.

Sokan küzdenek visszérrel

Magyarországon a lakosság mintegy 20-30%-át érinti a visszérbetegség, melyek első tünetei gyakran már a fiatal felnőtteknél megmutatkoznak. Mielőtt sorra vennénk a legtipikusabb megjelenési formákat, fontos tisztázni, hogy pontosan mit is értünk visszér alatt.

Femina nyito 2100x1400

Ereink behálózzák egész testünket, azért, hogy minden egyes sejtünk éltető oxigénhez juthasson. Az oxigénben gazdag vér szállítását a szív irányából a verőerek, azaz artériák végzik, míg a szövetek által elhasznált, széndioxiddal teli vért a vénák, azaz a visszerek juttatják vissza a szív felé, hogy újraindulhasson a körforgás. Amikor különböző kiváltó okok hatására visszérbetegség lép fel, akkor a véna nem tudja megfelelően ellátni feladatát, károsodik: kitágul, megvastagszik az érfal, sérülnek a vénabillentyűk.

Így lehet osztályozni a tüneteket

A szakorvos elmondta, hogy a tudomány egy összetett osztályozási rendszert, úgynevezett CEAP klasszifikációt alkalmaz a krónikus vénás betegség osztályozására, de a beteg szempontjából a látható tünetek alapján történő beosztás értelmezhető legkönnyebben:

  • 0 - Nincs látható, illetve tapintható jele a vénás betegségnek
  • 1 - Pókháló visszeresség, azaz seprűvénák megjelenése
  • 2 - Tágult visszerek
  • 3 - Lábdagadás, ödéma
  • 4 - Bőrelváltozások
  • 5 - Bőrelváltozások gyógyult lábszárfekéllyel
  • 6 - Bőrelváltozások aktív lábszárfekéllyel

Veszélyes is lehet a visszér

"A seprűvénák lényegében csak esztétikai problémát jelentenek, azonban az alapbetegség ott is jelen van. A kitágult vénák sajnos az esztétikai panaszok mellett hajlamosítanak a vérrögképződésre, vagyis a trombózisra is, mely nagyfokú fájdalommal, gyulladással járhat. Ez akár a mélyvénába terjedve mélyvénás trombózist, ritka esetben a legsúlyosabb szövődményt jelentő tüdőemboliát okozhat.A krónikus vénás betegség következtében kialakuló lábdagadás, feszülés pedig fekélyek kialakulására hajlamosítanak” – figyelmeztet Dr. Tóth Tamás.

Femina belsö 840x560

A különböző visszér-típusok akár egyszerre is megjelenhetnek, így mindenképpen fontos, hogy már enyhe tünetek esetén is felismerjük a problémát és felkeressük a szakorvost – ahelyett, hogy saját magunk választanánk - esetleg nem megfelelő -  kezelési módszert. Bővebb információ: www.visszertabletta.hu

Ezt is szeretjük