Veszélyesebb a B típusú influenza?

A virológus válaszol

Már nem csak az A típusútól kell tartanod. Tudj meg mindent az influenza eddig ismeretlen fajtájáról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Januártól az egész országban megkezdődött az influenzajárvány, intenzitása folyamatosan nő. Az ÁNTSZ adatai szerint február 13-áig összesen 18 haláleset hozható összefüggésbe az influenzával - 15 beteg H1N1-, három pedig B vírus-fertőzött volt.

Az utóbbi vírusról talán még nem sokat hallottál, pedig az adatok szerint ez is valós veszélyt jelent. A felmerülő kérdéseket dr. Berencsi György virológus segítségével tisztázzuk.

Influenzatípusok: A, B, C

Az influenzának három típusát különböztetik meg, az A-t, a B-t és a C-t. Az első, A típusba tartozó vírusok emberben és állatban is képesek szaporodni, ezért okoznak világjárványt, pandémiát. A hordozók szerinti besorolás alapján a madárinfluenza, sertésinfluenza, lóinfluenza, kutyainfluenza és az emberi influenza is A típusú.

Dr. Berencsi György elmondása szerint a harmincas években fedezték fel azt a vírust is, ami csak emberről emberre terjed, azaz a B típusú influenza kórokozóját. Ez a változat csak kisebb gócokban fertőz, szemben a járványt okozó A vírussal. Az előző kettőnél sokkal ritkább és gyengébb a C típusú influenza. Ennek oka, hogy hiányzik belőle egy gén, ami miatt szinte csak gyerekeket képes megfertőzni.

Egyszerre támad a H1N1 és B típusú influenza

Hazánkban egy influenzaszezonon belül két típus is jelen lehet. Az év ötödik hetében megugrott a vírus okozta megbetegedések száma, a figyelőszolgálatra kijelölt orvosok másfélszer több beteget regisztráltak, mint január végén. A hatodik héten az ÁNTSZ tájékoztatása szerint 10%-kal kevesebb influenza-gyanús minta érkezett a laboratóriumokba az előző héthez képest. A vizsgálat eredményei alapján 111 esetben igazolódott be az influenzavírus jelenléte, amiből 108 H1N1, kettő B típusú, egy pedig A, még meg nem határozott szubtípusú volt.

Íme, a legerősebb baktérium- és vírusölő növények

Nézegess képeket!

Elolvasom

A klinikai és a virológiai adatok összegzése után az ország egész területére kiterjedő, magas intenzitású influenzajárványt állapítottak meg. A H1N1-gyel fertőzöttek aránya jóval magasabb, ami az eltérő vírustípus miatt alakul így, és a továbbiakban is jellemző lesz. Dr. Berencsi György meglátása szerint a farsangi időszak, a gyakoribb tömegrendezvények még hozzá is segítik a vírusokat a terjedéshez februárban. A két influenza egymásra is hatással van. A gyorsabban terjedő, A típusú influenza, amilyen a H1N1 is, kiszorítja a gyengébb B típusút. Ennek köszönhetően például Budapesten az utóbbi alacsonyabb számban van jelen.

Az influenzaoltás veszélyei

Bár a legbiztosabb megelőzési módszer az influenza elleni védőoltás, apróbb, kellemetlen következményei ennek is lehetnek. Ismerd meg őket videónkból!

A B típusú influenza áldozatai

Három halálesetet okozott a B típusú influenza, ami felhívta rá a figyelmet. Azonban a virológus megnyugtat, a szomorú események ellenére nem igaz, hogy agresszívabbá vált volna ez a vírus. A kétéves kisgyereknél az a kivételes helyzet adódott, hogy a szervezete nem ismerte fel a fertőzést, ezért nem is védekezett. A vírusok felületén ugyanis H és N jelű fehérjék sorakoznak. Általános esetben ezeket az immunrendszer idegenként érzékeli, és felveszi velük a küzdelmet. A kicsi esetében viszont a szervezete saját fehérjeként fogadta el a vírust, így hagyta elszaporodni. A másik két halálos áldozat - két felnőtt - pedig több krónikus betegség következtében a fokozott veszélyeztetettek csoportjába tartozott.

Legfontosabb a megelőzés

Dr. Berencsi György minden alkalmat megragad, hogy felhívja a figyelmet az influenza elleni oltások fontosságára. Tanácsa alapján érdemes olyan vakcinát választanod, ami mind az A, mind a B típusú vírus ellen védelmet ad.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az sem jelent problémát, ha az ingyenes, egykomponensű oltásban már részesültél, most pedig a három hatóanyagot tartalmazó vakcinát adatod be, ami szintén tartalmaz H1N1 elleni elölt vírust is. Azonban az egyik a másik ellen nem véd, ha tehát teljes biztonságban szeretnéd tudni magad, szükséged van a második oltásra is.

Ezt is szeretjük