Durva rákkeltő, és rengeteg embert érint: te így kerülheted el

Ha neked is tetszik, nagyon kell vigyázni, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen.

nagykep?cikkid=169358&kep=dermatoszkop uj-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Manapság a tetoválás egyáltalán nem számít olyan szokatlannak és megbotránkoztatónak, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt, sőt, a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy jóval többet jelenthet, mint egyfajta trend, hiszen az esztétikai megjelenésén túl az egyén hitvallásának, fontos emlékeinek és életeseményeinek, gondolatainak szempontjából is szerepe lehet.

Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy nem megfelelő körülmények és eszközök használata mellett komoly veszélyforrást is jelenthet.

Hepatitis C, májgyulladás és májrák

Köztudott, hogy a nem megfelelő higiéniás körülmények, a tűk és más eszközök fertőtlenítésének hiánya komoly betegségeket okozhat, a tűk ugyanis vérrel és a testnedvekkel kerülhetnek közvetlen kapcsolatba, ami számos fertőző betegség továbbadását jelentheti a sterilizálás hiányában.

A szakértők nem véletlenül hívják fel a figyelmet arra, hogy a tetoválás terjedésével arányosan növekedett meg a fertőző májgyulladás és hepatitisz C gyakorisága is, emellett olyan betegségekkel is összefüggésbe hozható, mint a tetanusz és a HIV-fertőzés.

Közvetetten pedig akár a rák kialakulásának kockázatát is fokozhatja egy nem megfelelően készített tetoválás, a hepatitisz C-nek ugyanis előbbi is súlyos következménye lehet.

Rákkeltő anyagok lehetnek bizonyos festékekben

A bőrgyógyászok régóta vizsgálják a tetoválás bőrre gyakorolt hatásait, amellett azonban, hogy tudomásuk van érzékenységről, illetve allergiás reakcióról, az utóbbi időben egyre gyakrabban foglalkoznak azzal is, lehet-e kapcsolata a bőrrák kialakulásával.

Nemrég az Európai Vegyianyag-ügynökség - ECHA - arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes rossz minőségű tetováló festékek olyan anyagokat tartalmazhatnak, melyek potenciális rákkeltőnek számítanak, legyen szó kadmiumról, nikkelről, arzénről vagy további veszélyes anyagokról. A legveszélyesebbnek a piros festéket tartják, de véleményük szerint a zöld, a kék és a fekete is kockázatos lehet.

Az ügynökség aggályosnak tartja, hogy a festékkeverékekre nem vonatkoznak nemzetközi normák, és azt is, hogy mostanáig senki nem foglalkozott komolyabban a kockázatokkal, így további kutatásokat, ellenőrzéseket, szigorításokat sürgetnek.

Fontos leszögezni, hogy híradások nem általánosságban említik a tetováló festékeket, mint rákkeltő tényezőket, csupán azok egyes típusai miatt aggódnak, melyek jellemzően rosszabb minőségűek.

Amíg nincs nemzetközi szabvány arra vonatkozóan, milyen anyagokat tartalmazhatnak, illetve nem tartalmazhatnak a festékek, jobb az óvatosság, így amellett, hogy valaki elismert, biztonságos és minőségi szalonban készít tetoválást, ahol egyszerhasználatos eszközöket alkalmaznak, védőfóliát használnak a gépen, és folyamatosan fertőtlenítenek, érdemes annak is utánajárni, milyen anyagokat tartalmaznak az alkalmazott festékek. 

Ezt is szeretjük