Elhízás ellen: ezt tedd a felkelést követő 1 órán belül! Egyszerűbb, mint hinnéd!

Kutatók rájöttek, mivel akadályozható meg az elhízás.

Ki ne szeretne karcsú vonalakat, légies alkatot, hiszen mindez számos előnnyel jár - nemcsak a tükörképével lehet elégedettebb, akin nincs plusz, vagy csak itt-ott egy kevés, hanem a szervezete, egészsége is meghálálja azt.

A vékony, csinos alakot viszont nem a test sanyargatásával kell megpróbálni elérni, hanem gondos odafigyeléssel. Fontos a rendszeres sport, a megfelelő mennyiségű mozgás, az ételek közti tudatos választás, illetve a rendszer bevezetése étkezési szokásokba.

Utóbbi fontosságára kutatók hívták fel a figyelmet, akik megfigyelték, mennyire fontos, hogy a napi étkezések közül semmiképpen ne maradjon ki a reggeli. A dolog nemcsak azért érdemel szót, mert az egyik főétkezésről, ráadásul az elsőről van szó, hanem azért is, mert a reggeli megléte vagy elhagyása vizsgálatok szerint befolyásolja a testsúly alakulását.

Az agyműködést vizsgálták

A Missuori Egyetemen végzett megfigyeléseket a kutatócsoport, akik rámutattak, a reggeli befolyásolja, hogy az ember napközben mennyire kívánja az ételt, a nassolnivalókat.

Egy kiegyensúlyozott reggeli a család minden tagja számára elengedhetetlenül fontos, de különösen a gyerekek megfelelő fejlődéséhez. A közös családi reggeli remek alkalom a napi feladatok átbeszélésére, így nemcsak testileg, de lelkileg is feltölthetjük magunkat közben. A helyes táplálkozáshoz és kiegyensúlyozott életmódhoz hasznos tippeket, inspirációt találtok a www.igyteljesazelet.hu oldalon.

Vizsgálatukban fiatal nők vettek részt, 15 évesek, ugyanis statisztikai adatok szerint ők azok, akik közt leggyakoribb, 60% arányú a reggeli kihagyása. Megfigyelésük három héten át tartott. Az első héten mindenkitől azt kérték, hagyják ki a reggelit, a második héten normál mennyiségű fehérjét tartalmazó reggelit ettek, a harmadikon pedig fehérjedúsat.

Minden hét végén be kellett számolniuk, milyen volt az étvágyuk, valamint minden nap ebéd előtt megvizsgálták agyműködésüket is, fMRT, vagyis funkcionális mágnesrezonanciás tomográfia vizsgálattal. Azt elemezték, hogyan működik az agynak az evésre motiváló területe annak függvényében, evett-e, illetve milyen reggelit fogyasztott az adott illető aznap.

Ez az agyterület egyébként megegyezik azzal a területtel, amelyik az étkezést jutalom- vagy vigasztaláskénti használatára ösztönöz.

Ha nincs reggeli, indul a hízás?

Érdekes eredmények születtek. Azok a résztvevők, akik reggeliztek, kisebb napközbeni étvágyról számoltak be, és az agyi funkcióikat elemző vizsgálat is kisebb étkezésre sarkalló aktivitást mutatott. A fehérjedús reggelit fogyasztók pedig még náluk is jobb eredményeket értek el, esetükben ugyanis még kisebb volt a nassolás és étkezés utáni vágy napközben, és a bizonyos agyterület is még kisebb aktivitást mutatott. A reggeli nélkül eltelő hét azonban rossz eredményeket hozott, ilyenkor az étvágy, a nassolás utáni vágy nagyobb, az érintett agyterület aktivitása intenzívebb volt, mint a reggelivel indított napokon.

Ezért is érdemes tehát beiktatni reggelente az étkezést, hiszen annak kihagyása hajlamossá tehet a rágcsálásra, finomságok fogyasztására napközben, ami bizony plusz kilók felszedését vonhatja maga után.

Fogyasztó reggeli turmixok

Ne éhezéssel fogyj, hanem igyál reggelente finom gyümölcsturmixokat: ez a négy csak úgy olvasztja a kilókat.

Imádni fogod! Gyömbéres banánturmix a zsírégető üzemmódért - Idd reggelire!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mikor esedékes?

Fontos továbbá, hogy a reggelire felkelés után egy órán belül sor kerüljön, ha valaki nem szeretne izmot veszíteni, hiszen a szervezet éjszaka nem jutott táplálékhoz, tápanyagokhoz, fehérjéhez, ásványi anyagokhoz, és az éjjel elhasznált glükózt is pótolni kell. Ha nem jut be tápanyag reggel, fél-egy órán belül ébredés után, vagy teljesen kimarad ez az étkezés, az nem vezet fogyáshoz - illetve nem a zsírból. Ugyanis bevitt tápanyag hiányában a szervezetben hiány lép fel, a test pedig azonnal megpróbálja orvosolni a problémát: az izmokból kezdi visszabontani az energiaszintje fenntartásához szükséges anyagokat, mivel az az értékes, nem pedig a zsír.

A 6 legjobb gabonaféle reggelire

Mit válassz, ha jól akarsz reggelizni? Ezek a legjobb gabonafélék.

A 6 legjobb gabonaféle reggelire

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az ideális reggeli

A jó reggeli lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz, fehérjében és rostokban gazdag, cukorban viszont nem, a cukros ételek - mint az édes péksütemények például - ugyanis hirtelen felviszik az energiaszintet, de nem tartják fenn sokáig.

Fogyassz zabkását, főtt tojást teljes kiőrlésű kenyérrel, pirítóssal, házi készítésű túrókrémet sovány sonkával, zöldségekkel, magvakkal, és fogyassz hozzá bőségesen folyadékot is! Ha szervezetedbe reggelente ilyen értékes tápanyagokat viszel be, elkerülheted, hogy napközben rágcsálnivalók után sóvárogj.

Ezt is szeretjük