Rejtélyes, arccsúfító bőrbetegség

A rosacea tünetei és kezelése

Sok ember életét megkeseríti a látványos bőrelváltozás, ami akár komolyabb betegségek tünete is lehet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A rosacea nagyon gyakori, makacs, főként az arcot érintő, ezért kozmetikailag kifejezetten zavaró bőrbetegség. A napfény általában rontja a tüneteket, így nem csoda, hogy nyár végén több beteg jelentkezik a bőrgyógyászati szakrendelésen rosacea-s panaszokkal. De mi is ez a titokzatos betegség? Mit tehetsz ellene?

Tünetek

A rosaceának jellemzően három stádiuma van: az első szakaszban csak pirosság mutatkozik a bőrön, a második stádiumban már apró, pattanásokhoz hasonló göbök jelennek meg az orcákon, valamint az orron, esetleg a nyakon, a harmadik szakaszban pedig az arcon már nagyobb csomók figyelhetők meg, amelyek idővel megpattannak, és nem túl esztétikus hegek maradnak utánuk.

A probléma mindkét nemet egyformán érinti, általában negyven-hatvan éves kor között fordul elő. Nőknél kissé gyakoribb, férfiak esetében viszont súlyosabb formában jelentkezik.

Okok

A környező világból érkező stresszhatások az elmúlt évtizedekben fokozódtak, ezek pedig gyakran emésztő-szervrendszeri zavarokat idézhetnek elő. Ez lehet akár vastagbél-szindróma vagy a gyomor sav-viszonyának eltolódása, de a tünet mindkét esetben az arcon mutatkozik meg, rosacea formájában. A köznyelv ezt az állapotot nevezi borvirágos orrnak, ami annak tudható be, hogy az alkohol okozta emésztési zavar – gyomorsav-probléma – szintén rosaceát vált ki.
A rosaceát olykor egy helicobacter pylori nevű baktériumfajta okozza, amelynek jelenléte a szervezetben bizonyos fokig normális, bizonyos mennyiség fölött azonban már kórosnak tekinthető – akár gyomorrák kialakulását is okozhatja, így különösen oda kell figyelni rá. A baktérium szervezetből való kiűzését követően, valamint az antibiotikumos kezelés és a speciális krémek hatására a rosacea javulni fog.

Íme, a legerősebb baktérium- és vírusölő növények

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kezelés

Tehát a rosacea egy szervi betegség lenyomata, ezért nem érdemes pusztán tüneti kezelésnek alávetni. A különféle antibiotikumok és krémek hatására ugyan javul az állapot, de amint abbahagyod ezek alkalmazását, a bőrbetegség vissza fog térni.

Így a bőrgyógyász első körben gasztroenterológushoz kell, hogy küldjön, mert csak így deríthető ki, milyen emésztő-szervrendszeri probléma áll a tünet hátterében. Először tehát a gyomorpanaszokat kell orvosolni. Kerülnöd kell az alkoholfogyasztást, a kávét, a fűszeres ételeket. Sok esetben azonban a rosacea nem múlik el nyomtalanul azután sem, hogy az emésztő-szervrendszeri problémák megszűntek.

A rosacea következtében ugyanis a bőr elvékonyodik, és a hajszálerek láthatóvá válnak. A hajszálér-tágulatok javítására létezik egy kezelés, melyet egy TC 3000 nevű géppel végeznek. Az eljárás minden bőrtípuson alkalmazható, szinte fájdalommentes, és a kezelés eredménye azonnal jelentkezik: a zavaró erecskék rögtön eltűnnek, egyetlen alkalommal akár 80-100%-uk is kezelhető. A mindössze 15 perces eljárás után nincs szükség kötésekre, nem lép fel semmilyen mellékhatás. Az eljárás során mikrohullámokat használnak az erek felmelegítésére, melyek hatására a kitágult kapillárisok azonnal összehúzódnak, és megszűnik a hajszálértágulat.

A kezelés után bőröd sértetlen marad, esetleg előfordulhatnak kisebb karcolások, hegek, melyek felszívódása speciális krémmel felgyorsítható.

Ezt is szeretjük