A reuma okai és kezelése

Hányszor hallani ezt a felkiáltást! A reuma sajnos képes megkeseríteni minden mozgást negyven év felett. Tudj meg mindent a reumás betegségekről és kezelésükről!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A reuma tulajdonképpen a mozgásszervi tünetek összessége, amely nem feltétlenül csak a mozgásszervek betegségeit jelentheti. Sokszor hasi, mellkasi szervek elváltozásainak következményeként jelennek meg a problémák izmokban, csontokban, ízületekben, melyeket gyűjtőnéven szintén reumás betegségeknek nevezünk.

A szűk értelemben vett reumás betegségeket - tehát a valóban mozgásszervi panaszokat - alapvetően két csoportba oszthatjuk: gyulladásos és elfajulásos.

A gyulladásos reumatikus betegségek okozója, mint ahogy annak nevében is benne van, elsősorban valamilyen kórokozó által közvetített gyulladás. Az elfajulásos azonban kóros elváltozások következménye. Ez a kóros elváltozás a korral következik be a legtöbb esetben, és elsősorban az ízületi szalagrendszert, majd később a környező csontok felépítését is érinti. Ez természetesen okozhat később gyulladást is, ilyenkor viszont már a gyulladásos reuma csoportba tartozik.

Maga a betegség nem örökölhető. Természetesen a hajlam, mint a legtöbb betegség esetében igen, hiszen a kórokozókkal, vagy gyulladásokkal szembeni érzékenység függ génjeinktől. A géneken kívül még az életmód és a környezet is hozzájárul ahhoz, hogy mennyire válik testileg korlátozottá valaki a korral haladva. Szoros összefüggés mutatható ki a folyamatos fizikai túlterhelés és a későbbi reumatikus betegségek között, mint például a versenyszerű sportolás, vagy az erős fizikai munka. Általában mind a sport, mind pedig a fizikai munka esetében csak évekkel később jelentkezik a betegség.

A betegség kialakulásában a legújabb kutatások szerint szerepe van a táplálkozásnak is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a helyes étrend betartásával elkerülhető, de ha tudod, hogy családodban több embernek is volt/van reumája, akkor esélyeidet lényegesen lecsökkentheted.

Tünetei

  • Étvágytalanság.
  • Hőemelkedés.
  • Duzzanat, bőrpír.
  • Reggeli ízületi merevség.
  • Intenzív éjszakai izzadás.
  • Indokolatlan izom-, és ízületi fájdalmak
  • Súlyosabb esetben ízületi deformálódás.

Köszvény és reuma

A köszvény és a reuma kapcsolata kicsit a bogár-rovar kapcsolatra emlékeztet. Nem minden reuma köszvény, de minden köszvény reuma.
A köszvényt a vérben felhalmozódó húgysav okozza, mely az ízületi belhártyán húgysavkristályos kicsapódáshoz vezet. Ez pedig folyamatos, akut fájdalmat okoz. Leggyakrabban nagylábujjakon, ujjakon, bokán jelentkezik, tünetei pedig lehetnek a magas vérnyomás és a vesekő is.

Kezelési lehetőségek

A reuma kezelése sajnos nem nyújt végleges megoldást. Természetesen akadnak kivételek, de jellemzően a porcokban és kötőszövetekben bekövetkezett maradandó változások miatt nem szüntethető meg egy életre. Eredményük mindig a betegség fokozatától függnek, enyhe, közepes vagy súlyos.

Kezelése gyógyszerekkel, fizioterápiával, gyógytornával, masszázzsal, elektroterápiával vagy műtéti úton történik. A gyógyszeres kezelés az enyhe és közepes szintű reuma esetében javasolt. Műtétre leginkább akkor van szükség, ha egy ízület már tartósan vagy visszavonhatatlanul károsodott. Ilyenkor sok esetben protézist ültetnek be, mely lényegesen megkönnyíti a beteg számára a mozgást.

Optimális műtéti időpont nincs, a beteg tűréshatárától függ. Ha már nem bírja elviselni a mozgással - sokszor mozdulatlansággal is - járó fájdalmat, akkor az orvos azonnal kiírja műtétre.

OLVASD EL EZT IS!

no kosztum
  • emésztőrendszeri betegség
  • munkahelyi ártalmak

Folyamatos időhiány? - 3 betegség, ami 10 éven belül utolér

laptop no
  • cukorbetegség
  • magas vérnyomás

Ülőmunkát végzel?

laptop
  • tünetek és betegségek
  • munkahelyi ártalmak

Ujjzsibbadás, gyengeség, csuklófájdalom

Ezt is szeretjük