Megdöbbentő, mit operáltak ki a nőből

Hallottál már a Rapunzel-szindrómáról?

Lehet, hogy hihetetlen, de ez létező pszichés betegség.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy 15 centiméteres hajgombócot operáltak ki október elején Arizonában egy amerikai nő gyomrából, aki az egyik Grimm-mese hosszú hajú főszereplője után Rapunzel-szindrómának is nevezett betegségben szenved. Ez azt jelenti, hogy kényszert érez, hogy kitépje, majd megegye saját hajszálait.

Ilyen esetekben az emészthetetlen haj felgyülemlik az emésztőrendszerben, és súlyos problémákat okoz. A nőnél is váratlan hányási és székrekedési tünetek jelentkeztek, eközben a gyomra úgy feldagadt, mintha folyadékkal és gázzal telt volna meg.

A végén már egy falat ételt sem tudott lenyelni

A BBC hírportál azt is leírta, hogy a beteg asszony egy éven át alig evett valamit. Emiatt nyolc kilogrammot fogyott, és mire kórházba került, már egy falat ételt sem tudott lenyelni.

Az orvosok erről az esetről a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban számoltak be. A kezelés első fázisaként azonnal vért adtak a nőnek, hogy kezeljék kóros vérszegénységét. Ezt követően hasüregi műtétet hajtottak végre rajta.

Ekkor került elő gyomrából a 15x10 centiméteres, sűrű hajgombóc. Egy kisebb, 4x3 centiméteres hajcsomót a vékonybeléből operáltak ki. Az elzáródást sikerült megszüntetni, a nőnek proteinben gazdag diétát írtak elő, ami a felépülését segíti.

A Rapunzel-szindróma

A Rapunzel-szindróma alapvetően két részből áll. Először is a trichotillománia lép fel, ami ellenállhatatlan késztetés a haj kitépésére. Utána következik a trichofágia, ami nem más, mint a haj kényszeres evése. Eddig összesen 88 ilyen esetet regisztráltak. Néhány esetben a haj az emésztőrendszerben a gyomorból a vastagbélig is eljut.

Többnyire gyerekeknél jelentkezik a kórkép, az ismert esetek 40%-át tíz év alattiaknál azonosították. A betegség azért is veszélyes, mert ha nem diagnosztizálják időben, akár a vékonybél kilyukadását és halált is okozhat.

Nem hiszed el, mi látszott a nő röntgenjén: zavarba jött az orvos is

Nézegess képeket!

Elolvasom

Magát a kórképet a Grimm testvérek egyik meséjéről nevezték el, melynek főszereplője Rapunzel. Ő vol az a hercegnő, aki hosszú haját egy börtöntoronyból leengedte, hogy a herceg azon felmászva ki tudja őt szabadítani rabságából.

Ezt is szeretjük