A pikkelysömör tünetei és kezelése

A pikkelysömör a leggyakoribb bőrbetegségek közé tartozik. Bár jóindulatúnak számít, tünetei nagyon csúnyák és kellemetlenek is lehetnek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mi az a pikkelysömör?

A pikkelysömör egy jóindulatú, gyakori bőrbetegség, mely egyelőre még teljesen nem gyógyítható. A betegség a bőrön jól elhatárolódó foltokban jelentkezik. A beteg bőrfelületen – mely leginkább a fejbőrön és a hajlatokban jellemző – a bőrből kicsit kitüremkedő, élesen körülhatárolható, különböző formájú beszűrődmények keletkeznek.

Általában gyöngyház fényűek, szürkés fehér színűek és könnyen lekaparhatóak. Ha lekaparod őket, akkor alattuk sok apró vérző pont mutatkozik. Beavatkozás nélkül is leválnak maguktól – általában nagy felületről, egyben, mint egy összefüggő réteg.

Tünetei

Eleinte kis vörös foltokkal jelentkezik, melyek nyomásra elhalványodnak, majd idővel, mint a korpa hámlani és lehullani kezdenek. Innen kapta betegség a nevét is: a bőr pikkelyessé válik.
Ahogyan a betegség terjed és súlyosbodik, mind más és más formákat vesznek fel a pikkelyek.

  • Eleinte pontok
  • Majd csepp alakúak
  • Pénzérme formát kapnak
  • Szétterjednek, összefüggő területeket alkotva
  • És végül alig marad egészséges bőrfelület a testen.

A nagy foltoknál jellemző még a gyűrű alak is, mert a folt közepén a bőrelváltozás visszaalakulhat.
Eleinte a térdeken és a könyökön jelentkeznek – melyek általában még akkor is betegek maradnak, ha a test többi részén már kezeléssel elmúltak – de jellemző a fejbőr is, a hajlatok is, de akár a szegycsontnál is kialakulhatnak. Ha elérik a kiterjedt stádiumot, akkor terjedésük nem korlátozódik egyes testrészekre, hanem az egész testet is beboríthatja.

Kezelése

Kezelése mindig a betegség súlyosságától függ. Ha kezdeti stádiumban tartasz, akkor elegendőek lehetnek külsőleg alkalmazandó krémek és kenőcsök, súlyosabb esetekben azonban szükség lehet szájon át szedhető gyógyszerekre. A probléma a pikkelysömörrel, hogy a végleges gyógyulás nem érhető el, hiszen a betegség csak tünetmentesíthető.

A gyógyszereken és krémeken kívül egyéb alternatív módszerek és léteznek. Az UV sugaras terápia például sokaknál bevált, viszont drága gyógymód. Ha azonban azt szeretnéd, hogy társadalombiztosításod fizesse, akkor akár éveket is várhatsz, mire sorra kerülsz.

Sokan utaznak a Holt-tengerhez, hiszen vize kifejezetten jótékony hatással van a pikkelysömörre.

Pikkelysömör és táplálkozás

A legújabb vizsgálatok kiderítették, hogy a pikkelysömör összefüggésben áll a táplálkozással, tehát a megfelelő étkezéssel csökkenthetőek a tünetek.


  • Fontos, hogy elkerüld a finomított ételeket, és a felesleges adalékanyagokat.
  • Ha kibírod, fogyassz állati fehérjét, viszont sok szójaterméket ne, hiszen mindkettővel ugyanazt éred el. A máj elveszíti, vagy legalábbis lényegesen sokat veszít méregtelenítő képességéből. Ennek oka, hogy az állati fehérjék aminosavösszetétele közelebb áll az emberi anyagcsere során felépített fehérjékhez, mint a növényi fehérjék aminosavösszetétele.
  • Egyél viszonylag sok húst – egy héten többször – de azok közül is a könnyűeket: főtt marha, vadhúsok, borjú és szárnyasok.
  • Ha vegetáriánus vagy, akkor is szükséged van állati fehérjére, legalábbis kis mennyiségben mindenképpen.
  • Jó minőségű fehérje forrás lehet még ezeken kívül a sörélesztő – napi három evőkanálnyi – mely egyben komplex B-vitamin forrásod is lehet.
  • Az algafélék fogyasztása is jó hatással van a pikkelysömörre, melyek nem csak a továbbterjedést akadályozzák meg, hanem a már kialakult tüneteket is enyhítik.

OLVASD EL EZT IS!

legkoondicionalo
  • légkondicionáló
  • tünetek és betegségek

3 súlyos betegség, amit a légkondicionáló okoz

csipkes felso  nagy
  • gyógynövény
  • tünetek és betegségek

Hasi görcsök, puffadás, székrekedés

Ezt is szeretjük