Megállíthatatlan hízást okoz: képeken 7 étel, amiben túl sok van ebből az anyagból

Jobb, ha nem veszed meg, ha ez is szerepel az összetevők között.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mononátrium-glutamátként, valamint MSG és E621 néven is emlegetett nátrium-glutamát a világ egyik legnagyobb mennyiségben és legáltalánosabban alkalmazott élelmiszer-adalékanyaga, amelyet az ötödik ízként is emlegetnek, képes ugyanis kiváltani az ázsiai konyhából ismert, szintén ezzel a jelzővel illetett umamit.

Nem véletlen azonban az sem, hogy egyre gyakrabban kerül támadások kereszttüzébe, az egészséges életmódot követők pedig óva intenek tőle, számos negatív mellékhatását is megemlítve. Vannak ugyanis, akik kifejezetten érzékenyek az adalékanyagra, és már kisebb mértékű fogyasztása is olyan tüneteket vált ki náluk, mint a nyaki és hátfájdalom, a gyengeségérzés, a levertség, a végtagzsibbadás, a fejfájás vagy a heves szívdobogásérzés - mindezeket kínaiétterem-szindrómának is szokás nevezni -, nemcsak esetükben okozhat azonban komoly problémát.

Bizonyított káros hatás

Az adalékanyag igen erős ízfokozó hatással bír, kiemeli az ételek fűszeres aromáit, az ízlelőbimbók stimulálása és az agyra való hatása által azonban képes arra, hogy komoly függőséget okozzon, és növelje az étvágyat, ezáltal pedig könnyen súlyos elhízáshoz vezethet, ha valaki túlságosan is hozzászokott fogyasztásához.

Míg vannak, akik idegméregként emlegetik, léteznek olyan vélemények is, amelyek szerint ártalmatlan anyagról van szó, ugyanakkor tény, hogy kutatások szerint bizonyítottan képes maradandó károsodásokat is okozni mértéktelen fogyasztása. Jobb alaposan átolvasni az élelmiszerek címkéjét, és elkerülni a gyakori fogyasztását. Bár számos termékben megtalálható, a következők mégis a legjellemzőbbnek számítanak.

Rákkeltő lehet miatta az étel: gondold meg jól, megveszed-e!

Nem is gondolnád, mi mindenben benne lehet ez az anyag. Nézd meg a képeket, és a következő vásárlásnál dönts megfontoltan!

Rákkeltő lehet miatta az étel: képeken 6 dolog, amit gondolj meg jól, megveszel-e

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük