Mennyi volt a születési súlyod? Ennyire leszel egészséges felnőtt

Egy új kutatás tanulsága szerint már a 3 kg alatti testsúly is hajlamosít a később szívkoszorúér-betegségre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több krónikus betegségre is hajlamossá tesz, ha kis testsúllyal születtél, dr. David Barker, az elméletet felállító kutató szerint. A fejlődést meghatározza az anyaméhben való tápanyagfelvétel, aminek az egész életedre kiható következményei vannak. A tanulmányok nem használták fel azokat az adatokat, ahol valamilyen probléma, betegség miatt volt a kisbaba súlya alacsony, hiszen ezek a tényezők köztudottan negatív hatással vannak a felnőttkori egészségre.

3 kg alatt - szívkoszorúér-betegség

A betegség kialakulásának kockázata egybeesik az alacsony születési súllyal, tehát minél kisebb voltál, annál nagyobb az esély rá. Így még az egészséges tartományban születettek között is fennáll ez a reláció.

Azoknak, akik négy kilóval jöttek a világra, kisebb valószínűséggel lesz szívkoszorúér-problémája, mint azoknak, akik három kilóval.

Újszerű felfedezés

Ez a felfedezés egészen újszerű. Sokáig azt hitték, hogy a túlélés miatt elengedhetetlen szervként a fejlődés során elsőbbséget élvez, azaz védett a szív. Az anya táplálkozása formálja, alakítja a placentát, az pedig a magzat szívét. Abban az esetben, ha kevés tápanyaghoz jut, a szerv fejlődése felgyorsul, valószínűleg így próbál a magzat felkészülni a lehetséges koraszülésre.

A gyors növekedés miatt rövidebb idő alatt és kisebb számú izomsejtből épül fel a szív, így a kisebb babáknál kimaradnak olyan sejtek, melyek a nagyobbaknál nem. Ezek pedig azok a tartalék sejtek, amelyek a későbbiekben a problémák megoldásához, javításhoz kellenének.

15 hatékony szívvédő táplálék

Nézegess képeket!

Elolvasom

2,5 kg alatt - magas vérnyomás

A magzati élet alatt nagyon fontos a vérnyomás, mert ez határozza meg, hogy a baba szervezete hogyan tudja feldolgozni a tápanyagot, illetve mennyire képes fenntartani a nyomást, hogy a placentán keresztül szabad áramlást biztosítson a vérnek. A kisebb magzatoknál a placenta is kisebb, ahol így szűkebbek az erek - tehát csak nagyobb nyomással képesek fenntartani az áramlást. Ezeknek a babáknak születésük után is magasabb a vérnyomásuk.

Középkorúaknál fokozottabb a veszély

A normál értékektől való eltérés csak kismértékű egészen addig, amíg középkorúak nem lesznek azok, akik alacsony súllyal születtek. Ezt megelőzően jól kordában tartja ezt a problémát a szervezet, de ekkor kezd elhasználódni a nagyobb nyomás miatt, és a vérnyomás meredek emelkedésnek indul. Az ezzel járó betegségekkel pedig ekkor már számolni kell: nagy az agyvérzés és a különféle szívbetegségek esélye. Mindemellett veseproblémák is kialakulnak - a folyamatos magasabb nyomás károsító hatásának elsődlegesen ez a szerv van kitéve.

2,5 kg alatt - 2-es típusú diabétesz

Születés előtt az inzulin vezérli a magzat növekedését, hogy a gyorsaság megfeleljen a felvett tápanyag mennyiségének. Az inzulint a hasnyálmirigyben található béta-sejtek termelik. Azoknál a kísérleti állatoknál, ahol az anya alultáplált volt, a kicsiknél nem alakultak ki tökéletesen ezek a sejtek. Emiatt a későbbiekben nem tudták megfelelően kezelni az inzulint, ami pedig ahhoz vezet, hogy a vérben lévő cukor mennyisége sem optimális.

Nem raktározódik el a cukor

Az alultáplált magzatnál a fenntartáshoz elegendő cukor a vérben található, és nem raktározódik el az izmokban. Ez a szülés után sem változik, ami elhízáshoz és inzulinrezisztenciához vezet. Már gyermekkorban, hat év körül megjósolható, hogy milyen komoly problémát okozott az alacsony magzati súly. Azoknak, akik ekkor hirtelen túlsúlyosak lesznek, felnőttkorukban nagy az esélyük a cukorbetegségre és az elhízásra egyaránt.

Ezt is szeretjük