Mennyi sót fogyasztasz? Ennyi lenne az egészségügyi határérték

A túlzásba vitt sófogyasztás káros lehet. De vajon mekkora mennyiség számít soknak?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Emlékszel még a régi mesére a királyról és a három lányáról, akiktől apjuk megkérdezte, mennyire szeretik őt? A legkisebbik királylány azt találta mondani, hogy úgy szereti apját, mint ember a t. A király először elkergette lányát, ám a mese végére természetesen kiderült, hogy az elhangzott mondat komoly bók volt.

nélkül az ételeket ízetlennek érezzük, és teljes kiiktatásával unalmassá válhat a táplálkozás. Nem kell tehát egészében lemondanod róla, ám érdemes óvatosabban bánnod a fűszerrel. Hogy mennyit is fogyaszthatsz, valamint milyen módszerekkel csökkentheted az adagodat, kiderül cikkünkből.

Mennyi az egészségügyi határérték?

Dietetikusok ajánlása szerint egy átlagos felnőtt ember napi nátriumszükséglete 0,5-1 milligramm. Ezt a mennyiséget pedig már két csipet konyhasó is fedezi.

Sajnos azonban kevés, ha nem zod meg külön az ételeidet, hiszen számtalan hús és feldolgozott élelmiszer is rendkívül gazdag nátriumban.

10 dkg sajttal vagy gépsonkával már át is lépted a napi limitedet. Kétségkívül nehéz tehát összeállítani olyan étrendet, amivel a szakértők által megállapított ideális mennyiségen belül maradhatsz, ám azzal már közel jársz a megoldáshoz, ha nem zod meg pluszban az ételeidet.

Szükséged van a sóra

Félreértés ne essék, ra szüksége van a szervezetednek. A nátrium ugyanis az egyik legfontosabb ásványi anyag. Segít abban, hogy tested megtartsa, illetve hasznosítsa a nedvességet - nélküle dehidratálódsz, anyagcseréd leállna.

10 létfontosságú ásványi anyag és nyomelem

Nézegess képeket!

Elolvasom

A túlzott sófogyasztás negatív következményei

Ha azonban rendszeresen túlzásba viszed a sófogyasztást, nem kevés egészségügyi kockázattal számolhatsz. Szakemberek elsősorban a magas vérnyomással, valamint szív- és érrendszeri problémákkal hozzák összefüggésbe.

Magas vérnyomás és szívproblémák

A magas vérnyomás több mint két és fél millió embert érint ma hazánkban. Ennek számos oka van - a mozgásszegény életmódtól elkezdve a helytelen táplálkozásig -, és egyike ezeknek a túlzásba vitt sófogyasztás.

A legmagasabb sótartalmú élelmiszerek, amikről nem is gondolnád

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egészséges fiatal szervezet esetében a 120/80 Hgmm-es vérnyomás tekinthető normálisnak. A fenti számtól eltérő értékek azonban 95/60-ig, illetve 140/90-ig még nem kórosak. Ha azonban a vérnyomásod már a húszas-harmincas éveidben magasabb 140/90-nél, érdemes csökkentened a sófogyasztásodat. A magas vérnyomás ugyanis idővel szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet.

Így tartsd egyensúlyban a nátriumszintedet!

Alacsony nátriumtartalmú ételek

Törekedj arra, hogy több alacsony nátriumtartalmú élelmiszert iktass be az étrendedbe! Ilyen például a lencse, a rizs, a zöldbab. De a málna, a cseresznye, valamint a körte is jó választás.

Egyenlíts káliummal!

A túlzott nátriumfogyasztást elegendő mennyiségű káliumbevitellel egyenlítheted ki. Érdemes tehát több sóskát, spenótot, olajos magvakat fogyasztanod, de a hüvelyes zöldségek is remek káliumforrásnak bizonyulnak.

Izzadj!

A szervezetedben felhalmozódott nátriumnak legegyszerűbben izzadással inthetsz búcsút. Fontos tehát, hogy rendszeresen mozogj - válassz valamilyen izzasztó sportágat -, ha pedig bírod, szaunázhatsz is.

Te meg szoktad sózni a tányérodra tett ételeket?

OLVASD EL EZT IS!

kave csesze
  • kávé
  • gyógyító táplálékok

Mennyi kávét iszol egy nap?

Ezt is szeretjük