Immunis lesz a szervezet, ha már elkapta az influenzát? Fontos tudni a tévhitekről

Az orvosok elmondták, mire kell figyelni, és minek nem szabad bedőlni az influenzaszezonban.

beteg-influenza
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Javában tart az influenzaszezon, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának jelentése szerint az elmúlt hat hétben egyre nőtt a betegséggel orvoshoz fordulók száma, bár a növekedés mérséklődni kezdett.

A járványnak még koránt sincs vége, valószínűleg még hetekig eltarthat, ezért a megelőzés mellett azt is fontos tudni, hogy mire számíthat az, aki már egyszer ágynak dőlt az influenza miatt.

Többször megbetegíthet az influenza

Bár sokan úgy hiszik, hogy az egyszeri fertőzés a gyógyulást követően már kialakít egyfajta védettséget a szervezetben, Dr. William Schaffner fertőzőbetegség-specialista a LiveScience kérdésére elmondta, sajnos semmiféle biztosíték nincs arra, hogy az ember nem fertőződik újra egy influenzavírussal.

A magyarázat nem az immunrendszer gyengeségében vagy az influenzavírus erejében keresendő, egyszerűen arról van szó, hogy egy szezon alatt több vírustörzs is fertőz párhuzamosan, ezért egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően egy másik törzstől újra megkaphatja az ember a betegséget.

Az ismert vírusokon túl ráadásul évről évre új törzsek is jelennek meg a mutáció eredményeképpen, amire mindig kicsit más immunválasszal reagál a szervezet. Az idei szezon leggyakoribb fertőző vírustörzsei közé tartozik az ausztrálként is aposztrofált H3N2, a H1N1 és a B-vírus.

Az oltással nem a vírust adják be

Sokan azért ódzkodnak a megelőző oltás gondolatától, mert máig él az a tévhit, mely szerint a vakcinával magát a betegséget adják be a szervezetbe, csak enyhébb formában. A hagyományos injekcióban beadott oltás nem tartalmaz élő vírust, csak elölt, tehát halott vírusok vannak benne, ami segít megerősödni az immunrendszernek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dr. Dennis Cunningham, az ohiói Nationwide Children's Hospital fertőzőbetegség-specialistája azt is hozzátette, hogy az oltást követő fájdalomérzetet a karban, illetve az enyhe rosszullétet pontosan a fenti okok miatt nem az influenzavírus okozza, hanem magára a vakcinára reagálhat így a szervezet.

Az oltás új és biztonságos

A vakcinát minden évben új, a WHO által kiadott ajánlások szerint alakítják ki, ami az új mutációk miatt szükséges. A szezonális influenzaoltás három-négy elölt vírustörzset tartalmaz, pontosan azért, mert nem jöhet létre keresztvédelem, különösen az A és B típusok között.

Beadását ezért azoknak is ajánlják, akik egy törzs fertőzése miatt már ágynak dőltek. Az orvosok cáfolták a tévhitet, hogy a vakcina terhes nők és gyerekek számára nem biztonságos. A terhesség alatt ráadásul az influenzafertőzés még veszélyesebb lehet a szervezet számára. A gyerekeknek hat hónapos kortól javasolják az oltást, hogy ha meg is kapják, a betegség lefolyása könnyebb legyen.

Az antibiotikum nem jó influenzára

Az antibiotikumok a baktériumok megölésére képesek, ezért a fertőzés kezelésére hatásosak, ám az influenzát vírus okozza, ezért legfeljebb a bakteriális szövődmények és az immunrendszer gyengülését követő fertőzések kezelhetők vele sikeresen. Léteznek vírusellenes szerek, melyek a vírusfertőzést követő 48 órán belül beadva hatnak, ez viszont otthoni kezelés mellett pár napot rövidít csak a lefolyáson.

Vitaminnal a megelőzésért

A C-vitamin segít megerősíteni az immunrendszert, ezáltal védi a szervezetet a vírusok támadása ellen. Nemcsak naranccsal és citrommal lehet pótolni a vitaminszükségletet, ennél jóval gazdagabb források is vannak.

20-szor annyi C-vitamin van benne, mint a citromban: a legerősebb gyógyító bogyókat mutatjuk

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük