Egy dolog, ami ráncossá és fénytelenné teszi a bőrt

Téged is érint a probléma? Tudd meg!

Lehet, hogy tudtodon kívül te magad hozod létre ráncaidat.

A legtöbb nő tart a ráncok kialakulásától és a ráncok számának növekedésétől. A szép, feszes és fiatalos bőr minél hosszabb távú megőrzése érdekében azonban te is sokat tehetsz.

Az első és legfontosabb ilyen dolog a kellő mennyiségű napi vízfogyasztás, ami a szakértők szerint napi nyolc poharat jelent. Ez a mennyiség gondoskodni tud a megfelelő belső hidratáltságodról, ezáltal pedig a ruganyos és egészséges bőrről.

Azonban ha rendszeresen kevesebb vizet iszol egy nap alatt, akkor túl szárazzá válik a bőröd, és azt fogod tapasztalni, hogy hiába kened hidratálóval, mégis örökké száraz marad. Tehát ahelyett, hogy egyre nehezebb hidratáló krémet használsz a száraz bőr tüneteinek leküzdésére, inkább próbáld ki, hogy fokozod a folyadékbevitelt, és emellett folytatod a jelenlegi krémed használatát.

Ráncok vízhiány miatt

A ráncok idő előtti vagy túlzott mértékű kialakulásáért is felelőssé tehető az elégtelen vízfogyasztás, hiszen az emberi test körülbelül 60%-át víz alkotja, és ha a vízháztartás nincs kellőképpen karbantartva, akkor az bizony látszódni fog a bőröd textúráján is.

Igyon eleget a család!

A megfelelő hidratáltság a kiegyensúlyozott életmód része, ami a család minden tagjának elengedhetetlen. A gyerekek szokásaira a legnagyobb hatással a szülők vannak, így ha mindig odafigyelsz arra, hogy mit és mennyit isztok, azzal a kicsikért is sokat tehetsz. Hogy hogyan? Ötletekért, tippekért kattints ide!

Az emberi szervezet vízháztartása három folyadéktér között oszlik meg: a sejten belüli és a sejtek közötti térben, valamint a vérben.

És ha nincs elegendő vízmennyiség a testedben, akkor azt sejtszinten fogod először megérezni, ha pedig nincs megfelelő mennyiségű, rendszeres folyadékpótlás, akkor azt hosszú távon a bőrszerkezet megromlásán fogod érzékelni, vagyis a feszes és telt bőrszövet helyett ráncos, dehidratált bőröd lesz.

Hogyan ihatsz meg napi nyolc pohár vizet?

Ha nehézséget jelent számodra a két liter víz napi szintű elfogyasztása, akkor szerezz be olyan flakont, kulacsot, amelyet mindenhová magaddal vihetsz, és amelyiken be tudod jelölni, hogy óránként, kétóránként meddig kell érnie a vízmennyiségnek. Így pontosan követni tudod majd, hogy hol tartasz a napi vízivásban.

Ezt is szeretjük