Forradalmi magyar szűrővizsgálat

Minden betegséget előre jelez!

A somatoinfra segítségével az egész tested állapotáról képet kaphatsz. Mindössze tíz perc alatt!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően nemcsak a kezelési lehetőségek skálája bővül, de egyre nagyobb hangsúlyt kap a megelőzés is. Ennek - a helyes táplálkozás, illetve a rendszeres testmozgás mellett - jelentős részét képezik a különféle szűrővizsgálatok.

Ismerkedj meg egy magyar találmánnyal, melynek köszönhetően olyan egészségügyi problémák is időben felismerhetőek, mint a daganatos betegségek vagy az ízületi elváltozások.

Dr. Szacsky Mihály találmánya

A somatoinfra névre hallgató szűrővizsgálatot Dr. Szacsky Mihály, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatója fejlesztette ki. A módszert a hallgatók állóképességének feltérképezésére találta ki még 1987-ben, azóta azonban egyértelművé vált, hogy használati értéke jócskán túlmutat ezen.

A köznyelvben hőtérkép néven terjedt el a vizsgálat, valójában azonban az emberi test által kibocsátott infravörös fényre épül az eljárás. A somatoinfra lehetővé teszi, hogy kontrasztanyag nélkül, fájdalommentes vizsgálat segítségével derüljön fény az esetleges egészségügyi problémákra.

Miből áll a vizsgálat?

A somatoinfra kamerája érzékeli a test által kibocsátott, infravörös tartományban sugárzott fényt. Ezt továbbítja egy célszámítógépbe, mely a sugarakat az emberi szem számára is látható formában - különféle színekkel - jeleníti meg. Az egész vizsgálat körülbelül tíz percet vesz igénybe.
A rendszer érzékenysége miatt képes bizonyos patológiás folyamatok szűrésére, a vizsgálat az élettani változásokra hívja fel a figyelmet. Ahhoz azonban, hogy az elváltozások hátterére fény derüljön, megfelelő szakorvos szükséges.

A somatoinfra remekül kiegészíti a mindennapi orvosi gyakorlatban használt vizsgálati módszereket. Úgynevezett prediagnosztikai eljárásnak tekinthető, vagyis segít a rejtett betegségek felfedezésében, illetve pontosítja, hogy milyen további szűrővizsgálatokra lehet szükség.

Képeken 13 durva rákkeltő!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Milyen elváltozásokat mutat ki?

  • Csontritkulást.
  • Visszérproblémákat.
  • Prosztatabetegséget.
  • Mellcisztákat, emlődaganatokat.
  • Gerinc- és ízületi elváltozásokat.
  • Szervezeten belüli gyulladásokat.
  • Tüdőbetegséget, vesebetegséget.
  • Petefészekcisztákat és -daganatokat.
  • Száj-, illetve emésztőrendszeri megbetegedéseket.

Még mit kell tudnod róla?

Mivel a vizsgálat során a testből származó energia jelenik meg a képen, semmilyen külső sugárforráshoz nincs rá szükség. Ennek köszönhetően nem jár mellékhatással, illetve sugárterheléssel.
Csakúgy, mint más vizsgálati eljárások, a somatoinfra is korlátokkal bír.

Alapvetően igaz, hogy a bőrfelszínhez képest minél mélyebben van a patológiás elváltozás, annál nehezebben érzékelhető, mivel annál több szövet takarja. Ennek értelmében a szívbetegségek, illetve a központi idegrendszer elváltozásainak szűrésére a somatoinfra általában nem alkalmas.
Viszont mindennek fordítottja is igaz: minél közelebb helyezkedik el az elváltozás a bőrfelszínhez, a somatoinfra annál biztosabban jelzi azt.

Hol végeztetheted el a vizsgálatot?

A szűrővizsgálatot a fővárosban jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, illetve egy fővárosi magánkórházban - a Dr. Rose kórházban - végeztetheted el. A szűrővizsgálat ára - helyszíntől függően - 10 és 28 ezer forint között mozog.

Ezt is szeretjük