A negyvenes nőket érintő alattomos betegség

Fibromyalgia

A fibromyalgiát nagyon nehezen diagnosztizálják, mert tünetei igen összetettek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fibromyalgia főképp középkorú, munkaképes nőket érintő betegség, mely leginkább a reumatológia és a belgyógyászat területén okoz tüneteket. Titokzatosságát csak növeli, hogy hosszú éveken keresztül nem okoz panaszokat, és a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatok során sem – vagy csak nehezen – mutatható ki.

Honnan ismerheted fel?

Ha az orvosnak volt fibromyalgiás betege, akkor van esély rá, hogy hamar észreveszi a problémát. Ez azonban ritka, így kénytelen leszel mindenféle vizsgálatot elviselni. Ugyanis a betegségnek nincs bevált vizsgálati módszere, az egyetlen lehetőség, hogy minden felmerülhető egyéb betegséget szépen sorban kizárnak.

Mivel tünetei hasonlíthatnak a rákhoz, illetve a reumás panaszokhoz, így először ezekkel kell kezdeni a találgatást.

A betegség egyáltalán nem olyan ritka, mint amennyire ismeretlen. A legutóbbi amerikai felmérés szerint – melyet 2006-ban végzett egy amerikai gyógyszergyártó cég – a lakosság 15%-ánál állapították meg. És ez nem jelenti azt, hogy ennyien szenvednek csak benne, hiszen ennek valószínűleg többszöröse a nem diagnosztizált beteg.

Tünetei

A leggyakoribb tünetek az alábbiak, de van, hogy ezek közül egy sem, vagy akár halmozva jelentkeznek:

  • fáradékonyság, kimerültség érzése,
  • a fizikai állapot, a kondíció általános romlása,
  • alvászavar,
  • szorongás, néha depresszió,
  • irritábilis bélszindróma is gyakran kísérője a betegségnek,
  • testszerte kisebb pontokban jelentkező izomfájdalom,
  • erős szívdobogás éjszaka, gyakori kimerültség napközben,
  • szédülés, levertség.

Ezeken kívül jellemző még az egész testet érintő, de mindig változó helyen, hirtelen fellépő izomfájdalom és a megmagyarázhatatlan izomlázas tünetek is. Ezek általában szimmetrikusan az alábbi izmokban jelentkeznek:

Képeken a legjobb hazai gyógyfürdők

Nézegess képeket!

Elolvasom
  • a tartóizmokban,
  • a nyak hátsó területén, a gerinc mellett,
  • a szegycsont felső részénél,
  • a vállövi tartóizmokban,
  • a lapocka felett,
  • a derékban,
  • a medencén a csípőízületnél,
  • a térd belső részén.

Mitől alakulhat ki?

A fibromyalgiának teljesen ismeretlen a kiváltó oka. Mint ahogy az is, hogy miért éppen ezt a korosztályt érinti leginkább. Egyes tényezők szerepet játszanak a kialakulásában, illetve a már meglévő betegségen rontanak.

  • Fokozott idegi érzékenység.
  • Állandó önbizalomhiány, rettegés a megmérettetésektől.
  • Stressz és szorongás, félelem.
  • Feszült izomzat, melyet már maga a betegség is, de az azt kiváltó tényezők – mint a stressz – is okozhatják.
  • És nem utolsósorban a mozgáshiány.

Kezelése

Mivel a fokozó tényezők részben lelki eredetűek, így már az is segíthet, ha a belső szorongásaidat és feszültségedet feloldod. Ezen kívül a vérbőséget fokozó krémek, injekciók és az akupunktúra is segíthet az izmok lazításában, mely enyhít a fájdalmon.

Jót tesz a szauna, a meleg fürdő és minden, ami stresszoldó hatású. A masszázzsal azonban nagyon óvatosan kell bánni, hiszen egyrészt nagyon fájdalmas lehet, másrészt pedig nem minden esetben segít.

OLVASD EL EZT IS!

legkoondicionalo
  • légkondicionáló
  • tünetek és betegségek

3 súlyos betegség, amit a légkondicionáló okoz

csipkes felso  nagy
  • gyógynövény
  • tünetek és betegségek

Hasi görcsök, puffadás, székrekedés

Ezt is szeretjük