Görcsös fejfájás: 7 hétköznapi étel, ami leggyakrabban kiváltja

A sajtok, a savanyú káposzta vagy a pácolt húsok felelősek lehetnek a fejfájásért.

Dia

                        	Az arra hajlamosaknál a hideg okozta fejfájás is kialakulhat jeges ital vagy fagylaltevés miatt. Ez általában öt percnél rövidebb ideig tart, és a homlok középrészén - migréneseknél pedig a fájdalom szokott helyén - jelentkezik.

                        	A koffein érösszehúzó hatású, azaz szűkíti az agyi vérereket, így csökkenti a fejfájást. Emellett azonban vizelethajtó is, ezért ne vidd túlzásba a fogyasztását, mert dehidratációhoz vezethet, ami ugyancsak fejfájást okozhat.

                        	A nitrogéntartalmú aminok - melyek egyébként természetes élelmiszer-alkotók - felelősek lehetnek a fejfájás kialakulásáért. Az aminok megtalálhatóak többek között a vörösborban.

                        	A migrénben szenvedők egy részének szervezete nem tudja elég gyorsan lebontani, átalakítani az aminokat, melyek ily módon a szervezetben felszaporodva fejfájást idézhetnek elő. Aminban gazdag élelmiszerek a sajtok is.

                        	A csokoládé ugyancsak gazdag aminforrás. Ha többször tapasztaltad már, hogy fogyasztását követően fejfájás kínoz, lehet, hogy ki kell iktatnod az étrendedből.

                        	Bár a savanyú káposzta az egyik legjobb téli C-vitamin-forrás, ne vidd túlzásba a fogyasztását. A tartósított ételek, savanyúságok, valamint a savanyú káposztában lévő hisztamin fejfájást idézhet elő az arra érzékenyeknél.

                        	Mint fejfájást provokáló élelmiszerek, gyanúba keveredtek a tartósítószerben gazdag, pácolt és a zsíros ételek is. Ezek esetében a kórélettani háttér egyelőre nincs teljesen letisztázva.

Ezt is szeretjük
Szerző: Horváth Eszter
Fotó: