Ezüstkolloid: Candida, rák, gyomorfekély és HPV ellen

Az ezüstkolloid hatékonyabb baktérium- és vírusölő tulajdonsággal rendelkezik, mint bármelyik antibiotikum.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már a középkorban felfedezték az ezüst gyógyító hatását. Nemesfém edényeket és evőeszközöket használtak a tehetősebb családokban. Ennek köszönhetően az étel hosszabb ideig eltartható volt, valamint a szervezetbe került ezüstrészecskék jótékony hatást gyakoroltak az immunrendszerre.

Mire jó az ezüstkolloid?

Az ezüstkolloid vöröses-sárgás átlátszó folyadék, mely ionizált vízbe kevert ezüstrészecskéket tartalmaz. Az összes testfelszínen jelenlévő vagy a szervezeten belül élő baktérium és vírus ellen hatásosan alkalmazható. Egyes vizsgálatok szerint több mint 650-féle vírust, gombát és baktériumtörzset elpusztít – körülbelül öt-hat perc alatt.

Míg az antibiotikumok fogyasztása során előfordulhat, hogy hosszas alkalmazást követően a szervezetedben élő baktériumok rezisztenssé válnak, addig az ezüstkolloid esetében ez nem történhet meg.

További jó hír, hogy nincsenek mellékhatásai, nem károsítja a májat, az emésztőrendszert, és pár nap alatt kiürül a szervezetből. Számos amerikai példa mutatott rá, hogy az ezüstkolloid sikerrel alkalmazható például a HPV kezelésében, aminek következtében hatékony megelőzési módszer lehet a méhnyakrák ellen. De más daganatos megbetegedések esetében is eredményes a használata. Belsőleg és külsőleg egyaránt alkalmazható.

Belsőleg

  • Torokgyulladásra.
  • Fogínypanaszokra.
  • Candida-fertőzésre.
  • HPV ellen.
  • Gyomorfekélyre.
  • Allergia ellen.

Külsőleg

  • Égési sérülésekre.
  • Vágott sebekre és horzsolásokra.
  • Pattanásos, gyulladt bőr gyógyítására.
  • Napégés és korpa ellen.
  • Ekcémára és herpeszre.

Miért van szükség ezüstpótlásra?

A modern mezőgazdasági módszerek – többek között a műtrágyázás – miatt a termőföld ásványianyag-tartalma kifogyóban van. A zöldségek és gyümölcsök nyomelem- valamint vitamintartalma fokozatosan csökken. Ezért megelőzési módszerként is hatékony lehet az ezüstkolloid, hiszen sokszor hiába fogyasztasz egészségesnek vélt élelmiszereket, nem jut elegendő ásványi anyag a szervezetedbe. Így pedig könnyen kialakulhatnak a hiánybetegségek és a fertőzések.

Tudtad?

A kialakult Candida gomba okozta fertőzés sokkal gyakrabban félrediagnosztizált betegség, mint más hüvelyi fertőzések. Biztos eredményt az otthon elvégezhető gyorsteszt vagy orvos által rendelt laborvizsgálat adhat. A gyorstesztet patikákban, vagy például online a FeminaShopban vásárolhatod meg, a laborvizsgálatot pedig előzetes bejelentkezés után belgyógyászodtól kérheted.

Az otthoni Intim Candida Gyorstesztet itt rendelheted meg »

Milyen esetekben ellenjavallt?

Ha fémérzékenységben szenvedsz, ne használd az ezüstkolloidot, mert allergiás tüneteket válthat ki. Ezenkívül nem ajánlott a szert hat hónapnál tovább alkalmazni. Ha mégis szükséges a hosszú távú használat, mindenképpen fogyassz probiotikumokat tartalmazó táplálékot, például vény nélkül kapható Normaflore-t. Három év alatti gyerekeknek nem adható az ezüstkolloid, és akkor is mellőzd a használatát, ha gyermeket vársz.

Amennyiben rossz minőségű ezüstkolloidot használsz, az a bőr alatt lerakódik, és bekékülsz tőle. Ha ilyen tüneteket tapasztalsz, mindenképpen hagyd abba az alkalmazását, és a panaszok néhány nap alatt elmúlnak.

Így tarthatod

Rendkívül fontos, hogy az ezüstkolloid-oldatot sötétben kell tartani, napfény hatására ugyanis veszít hatékonyságából. Épp ezért, ha külsőleg alkalmazod, éjszaka tedd a bőrödre, nappali fényben ugyanis kevésbé eredményes a hatóanyagok felszívódása. De nem csupán a napfénytől kell óvni, hanem a mágneses terek hatásától – tehát ne tedd hűtőszekrénybe, illetve annak közelébe.

Nincs még szabadalom

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyelőre laboratóriumi körülmények között nem bizonyított az ezüstkolloid számos jótékony hatása. Ennek következtében a szert senki sem szabadalmaztatta még, ám egyre többen használják sikerrel. A különös helyzet egyrészt annak tudható be, hogy az ezüstkolloid előállítása egyáltalán nem bonyolult dolog – akár házilag is megoldható. Ezért egyetlen gyógyszergyártó cégnek sem éri meg előállítani a csodaszert. Másrészt a szabadalomhoz szükséges lenne az összes olyan forgalomban lévő gyógyszer bevizsgálása, mely akár csak a legkisebb mennyiségben is tartalmaz ezüstkolloidot. Ez a folyamat pedig évekig eltarthat.

Ha kétkedő vagy

Amennyiben bizalmatlanul állsz hozzá az ezüstkolloiddal kapcsolatos hírekhez, mindenképpen érdemes beszélned orvosoddal, és kikérni az ő véleményét is.

Mennyibe kerül, és meddig elég?
Egy üveg ezüstkolloid ára 2100-4500 forint között mozog, attól függően, hogy 100, 200 vagy 300 milliliteres. Egy 100 milliliteres üveg tartalma betegség esetén hat napra elegendő, mivel ilyenkor napi három teáskanálnyit kell fogyasztanod belőle. Ha azonban csak megelőzési célzattal szeded, úgy napi egy teáskanállal kell meginnod, tehát ilyenkor húsz napra is elegendő a legkisebb üveg ezüstkolloid.
Ezt is szeretjük