Vakságot és végtagvesztést okozhat idővel: ezek a csendes kór első tünetei
Nem mindenki figyel kellőképp oda a tünetekre, pedig fontos lenne.

Dia

	Az 1-es típusú cukorbetegségnek - a típusokról is ide kattintva olvashatsz bővebben - jellegzetesebb tünetei vannak, mint a 2-es típusúnak, gyermekek, illetve fiatalok esetében például nagyon gyorsan fejlődnek ki, illetve jelentkeznek. Az egyik legjellegzetesebb tünet a sok vizelet, ha ugyanis a szervezetben a glükóz szintje túlságosan megemelkedik, azt a vese nem tudja megfelelő ütemben szűrni, így a vizelettel ürül.

	A fokozott vizeletürítéssel járó dehidratáció miatt jellegzetes tünet lehet az erős szomjúságérzet.

	Mivel cukorbetegség esetén elégtelen a szervezet inzulintermelése, ami a cukor sejtekbe juttatásáért lenne felelős, a sejtek nem tudják megfelelően tárolni a glükózt, így energiahiány léphet fel, melyet a szervezet éhségérzet kiváltásával próbál orvosolni.

	Az energiaháztartás felborulása miatt jellemző lehet a gyakori fáradtságérzet is.

	Érdemes lehet cukorbetegségre gyanakodni, ha előbbi tünetekkel együtt vagy akár azokon kívül is, nagyobb mértékű fogyás tapasztalható, különösen az 1-es típus esetében.

                        	A 2-es típusú cukorbetegségnél is gyakoriak lehetnek a különféle bőrtünetek, a különféle testrészek gombásodása, a fertőzések, a sebek lassú gyógyulása, illetve a bőr szárazsága, viszketése.

Blog.hu ajánló
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: