"Nem tehetem meg, hogy meghalok"
Tabuk nélkül mesél a 32 éves mellrákos lány, Dóra
Blogjában ad hasznos gyakorlati tanácsokat Brjeska Dóra.

Nyereményjáték

Nyerj egyéves előfizetést a népszerű BBC History történelmi magazinra! (x)

Nyerj páros belépőt a novemberi Femina Klubra, ahol megtanítunk nemet mondani!

Nyerj Adrienne Feller kozmetikumokat Hollóházi Porcelán fülbevalóval! (x)

összesen 4 db játék
Ez is érdekelhet

Többé nem kell tisztogatni a csempék közti hézagot, sem más fugát (x)

Kocsis Korinna szupermodell elárulta mindig gyönyörű barna bőrének titkát (x)

Csak úgy versengenek érte az emberek! Hihetetlen, mit építenek a fővárosban (x)

5 kihagyhatatlan film, amit még premier előtt megnézhetsz! (x)

Schell Judit lerántja a leplet a férfi-nő kapcsolat titkairól - Megéri a múltba révedni? (x)

beauty and style

Készíts gyöngyös farmert egyszerűen - Még a szakadást is elfedi »

A világ legjobb esküvői fotói: nem hagyományosak, de tele vannak élettel »

A leggyakoribb sminkhibák magyar bloggertől - Kerüld el a maszkhatást! »

retikül.hu
Top lájkolt cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

A rákot sokan még mindig az idősebb korosztály betegségei közé sorolják, miközben egyre több fiatalt érint közvetlenül a kór. Férfiakat és nőket, akiknek még számtalan tervük, munkájuk, szerető családjuk van.

Brjeska Dóra

"Én miattuk nem tehetem meg, hogy csak úgy meghalok" - írja Füles Odú című blogjában a 32 éves Brjeska Dóra, aki őszintén, közvetlen hangnemben szól a kórházi kezelésekről, hajhullásról, félelemről. Ráadásul a helyzethez képest az egészet nagyon pozitívan teszi.

- Mikor diagnosztizálták a betegségedet?

- Tavaly októberben, teljesen véletlenül. Fürdés közben éreztem egy csomót, onnan már egyenes utam vezetett a kórházba, a műtét előtti vizsgálatok mutatták ki az áttéteket. Tulajdonképpen nem is lepődtem meg. Nem én lettem volna, ha csak valami apró nyavalya.

- Mikor kezdted el írni a blogot? Honnan a Füles Odú név?

- Írni nem azonnal kezdtem el, nem volt elég bátorságom, de már a legelejétől gondolkodtam rajta. Engem kiskorom óta Fülesbagolynak hívnak - ami egy nagyon hosszú történet -, innen jött a Füles Odú cím. Gondoltam, egy bagolyodú olyan kis barátságos, meghitt hely, ahol őszintén lehet mindenről beszélni.

- Hogyan jött az ötlet, hogy őszintén megoszd a gondolataidat, illetve a veled történt dolgokat másokkal?

- Az elmúlt években nagyon sok mindent láttam, amit a rák okozhat, sok tapasztalatot szereztem a betegséggel kapcsolatban, amit most magamon kellett alkalmaznom. Így sok mindent máshogy látok és értek, mint amikor kívülről próbáltam segíteni. Arra gondoltam, mivel mind a két oldalt ismerem, talán még többet segíthetek azoknak, akik betegként vagy hozzátartozóként nem tudják, mire készüljenek, mi vár rájuk. Úgy gondolom, mindennek van oka, a betegségemnek talán pont ez.

- Hogy érzed, mennyiben változtatott meg a rák?

- Ezen annyira még nem gondolkodtam, de az nyilvánvaló, hogy sokkal jobban kinyitom a számat. Egyszer valaki az elején azt mondta, ne aggódjak, papírom van róla, hogy elmondhatom, ha nem tetszik valami. Most már nem tűrök el mindent az emberektől, amit eddig igen, nem engedem, hogy belül idegesítsen a dolog, csak azért, mert nem akarok megbántani valakit, vagy kerülöm a konfliktust. A másik, hogy nem bírom a majd szót. Ha valamit csinálunk, akkor azt vagy csináljuk, vagy nem, ha pedig igen, akkor minél előbb, mert soha nem tudhatjuk, mi lesz majd.

- Mi visel meg legjobban a betegségben?

- Mindenre nagyon alaposan felkészültem az alapján, amit tudtam, szóval a kezelések, vizsgálatok vagy műtétek alig okoztak gondot. Ami legjobban megviselt - kicsit még most is -, hogy segítségre szorulok. Rengeteg dolog van, amit most sem tudok egyedül megcsinálni, mert gyenge vagyok, és gyakran fájdalmaim vannak. Egyrészt bosszant, hogy kiszolgáltatott vagyok, másrészt zavar, hogy másoknak - úgy érzem - gondot okozok. Sokszor csak problémának hívom magam.

- Ki, illetve mi segít neked a legtöbbet most?

- Legnagyobb segítségem anyukám, a szűk családom és néhány nagyon közeli barátom, akik a legelejétől folyamatosan, éjjel-nappal mellettem voltak, vannak. Az unokahúgom is nagy segítség, aki akkor született, amikor az első CT-n voltam, szóval nagyjából egyidősek vagyunk. Róla minden nap kapok valami iszonyú aranyos képet, vagyis nehéz nem nevetni naponta legalább egyszer. Van egy cicánk és egy kutyánk is, ők a legjobb orvosok. Minden pillanatban pontosan tudják, mire van szükség. Ha rossz a kedvem, hozzák a játékokat, ha fáradt vagyok, mellém fekszenek és vigyáznak rám. Az is sokat segít, hogy írom a blogot, mert nagyon jól szórakozom közben. Persze vannak komoly témák, de amikor lehet, megpróbálok belecsempészni vicces sztorikat.

- A környezeted, családod hogyan reagált az új helyzetre?

- Hónapokig nem mondtam el senkinek, csak azok tudták, akik a mindennapjaimban fontosak, a blogról sem lehetett tudni, hogy az enyém, mert féltem, hogy az emberek tesznek majd beteggé a hozzáállásukkal, a túl sok kérdéssel és a sajnálkozással. Akik viszont tudták, szerintem nagyon jól reagáltak. Persze a mindennapjainkban ott volt a betegség, de soha senki nem kezelt úgy, vagy legalábbis nem szándékosan. Sajnos úgy látom, sokakat nem a rák tesz beteggé, hanem hogy a környezete elvárja tőle, hogy az legyen. Talán a kishúgomnak lehetett a legnehezebb megbirkóznia az új helyzettel, azt hiszem ő tényleg megijedt. De amikor kész volt rá, akkor mindent alaposan átbeszéltünk: mi fog következni, minek mi a következménye, így mindenről pontosan tudott. Nagyon büszke vagyok rá, mert szerintem az ő korában - pont érettségi előtt - nem sokan tudnák olyan jól kezelni, ahogyan ő.

- Milyen tanácsot adnál annak, aki nem tudja, hogyan forduljon oda frissen diagnosztizált rákbeteg hozzátartozójához, barátjához?

- Először is nem akarhat helyette meggyógyulni. Az erőszakosság ebben a helyzetben egyáltalán nem célravezető. Sokkal nagyobb segítség, ha a betegségről a lehető legtöbb hasznos, tényleg hasznos információt gyűjti össze, amit át lehet beszélni. A legtöbb dologra fel lehet készülni jó előre, például a kezelések mellékhatásaira, így nem a legrosszabb napokon érik meglepetésként az embert.

Egy rákbetegnek nem sablonokra van szüksége, hanem hasznos segítségre, ami akár a legapróbb dolog is lehet, ami jelzi, hogy szeretik és mellette vannak. A Van Holnap! Zsákos Alapítványnál végzett munkám során sok hozzátartozóval kerülök kapcsolatba, akik nem tudják, mit tehetnek, sokszor még azt sem, mit mondjanak. Ha nincs jó szó, inkább semmit, csak fogják meg a kezét, jó erősen.

- Mit javasolsz annak, akinél most diagnosztizáltak rákbetegséget? Lelki szempontból mi segíthet a legtöbbet?

- Ne hagyja magát beteggé tenni. Bármilyen a diagnózis, nem szabad megadni magunkat, mert akkor rengeteg dologról lemaradunk. Legyenek céljai. A legrövidebb távútól, hogy másnap is fel kell kelni, sok-sok évvel későbbre is. Gondolja végig, hogyan kapcsolódik a körülötte lévő emberekhez, akiknek szükségük van rá. Én úgy vagyok vele, hogy nagyon sok dolgom van még, vannak, akiket egyszerűen nem hagyhatok magukra, szóval egyszerűen nem tehetem meg, hogy feladom. Az egész csak elhatározás kérdése. Ha az első percben azt mondod magadnak, hogy meg fogok gyógyulni, akkor sokkal könnyebb végigcsinálni az egészet, mert ez hajt előre. Nem azt mondom, hogy akkor teljes biztonsággal meggyógyul az ember, de talán akármennyi idő van hátra, így jobb eltölteni, mint a haláltól való rettegéssel.

Blog.hu ajánló