10 hétköznapi dolog, ami Alzheimer-kórt okozhat: téged is érint?

Nem tudni teljes bizonyossággal, mi okozza a szörnyű betegséget, ezeknek viszont közük lehet hozzá.

Dia

                        	Kevés és rossz alvás
                        	Az alvás minőségének számottevő köze lehet a különféle mentális problémák kialakulásához, a depresszió mellett azonban a demenciát és az Alzheimer-kórt is gyakran megemlítik a téma kapcsán, ami érthető is, az alvás ugyanis alapvetően járul hozzá az agy regenerálódásához. Emellett olyan elmélet is létezik, mely szerint az alvás ahhoz is hozzájárul, hogy kiürüljenek azok a toxinok, méreganyagok, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásához teremtenek ideális feltételeket. A kevés és rossz minőségű alvás tehát komoly kockázati tényező lehet. Kattints ide, és többet is megtudhatsz a témáról.

                        	Depresszió és negatív gondolatok
                        	A Yale Egyetem kutatása szerint, ahogy arról a Prevention.com is beszámolt, az Alzheimer-kór kialakulása és bizonyos pszichés tényezők között szoros összefüggés mutatkozik. Ilyenek például a negatív gondolatok, különösen az öregedéssel, a hanyatlás és leépülés elkerülhetetlen mivoltával kapcsolatos társadalmi megítélésből fakadó nyomás, ami komoly stresszt generálhat. Ugyanígy a depresszió és a betegség kialakulása között is létezhet kapcsolat.

	Stressz	A depresszióhoz hasonlóan az oxidatív stressz és az Alzheimer-kór kialakulása között is kapcsolat mutatható ki, előbbi azonban nemcsak az agy, de a teljes szervezet számára komoly kockázati tényezőt jelent, nem véletlen, hogy a legtöbb krónikus betegségnek is hátterét jelentheti, legyen szó a szívproblémákról vagy a rákos megbetegedésekről.

Stressz

A depresszióhoz hasonlóan az oxidatív stressz és az Alzheimer-kór kialakulása között is kapcsolat mutatható ki, előbbi azonban nemcsak az agy, de a teljes szervezet számára komoly kockázati tényezőt jelent, nem véletlen, hogy a legtöbb krónikus betegségnek is hátterét jelentheti, legyen szó a szívproblémákról vagy a rákos megbetegedésekről.

Dia

                        	Ólom
                        	Az ólmot nem véletlenül emlegetik idegméregként, a vele való érintkezés azonban nemcsak a gyermekekre, csecsemőkre lehet veszélyes - náluk súlyos fejlődési rendellenességet is okozhat -, felnőttek esetében is komoly negatív hatással bír, többek között az idegrendszerre és az agy állapotára nézve is. Kattints ide, és bővebben is olvashatsz a témáról, megtudhatod például, mely tárgyak révén érintkezhetsz az ólommal úgy, hogy akár nem is tudsz róla.

                        	Középkorúak elhízása
                        	Létezik olyan kutatás - ide kattintva bővebben is olvashatsz róla -, amely több olyan okot is igyekezett összegyűjteni, melyet egyértelműen alá lehet támasztani tudományosan, így merült fel például, hogy kapcsolat lehet a betegség kialakulása és az elhízás között, elsősorban azonban akkor, ha ez az elhízás az ember negyvenes-ötvenes éveiben jellemző.

	Középkorúak magas vérnyomása	A kutatás szerint az ugyanebben az életkorban jellemző magas vérnyomás is rizikófaktor lehet az Alzheimer-kór kialakulásával kapcsolatban.

Középkorúak magas vérnyomása

A kutatás szerint az ugyanebben az életkorban jellemző magas vérnyomás is rizikófaktor lehet az Alzheimer-kór kialakulásával kapcsolatban.

Dia

	Cukorbetegség, inzulinrezisztencia, étrend	Csakúgy, mint a cukorbetegség, mellyel kapcsolatban komoly okként tekintenek a zsírban és cukrokban gazdag étrendre, illetve az ezzel kapcsolatban könnyen kialakuló inzulinrezisztenciára. A kutatások szerint továbbá kevésbé érinti a betegség azokat, akik egészséges, változatos, mediterrán étrend szerint étkeznek.

Cukorbetegség, inzulinrezisztencia, étrend

Csakúgy, mint a cukorbetegség, mellyel kapcsolatban komoly okként tekintenek a zsírban és cukrokban gazdag étrendre, illetve az ezzel kapcsolatban könnyen kialakuló inzulinrezisztenciára. A kutatások szerint továbbá kevésbé érinti a betegség azokat, akik egészséges, változatos, mediterrán étrend szerint étkeznek.

Dia

                        	Dohányzás
                        	A dohányzásnak is komoly szerepe lehet a betegség kialakulásában - nem elhanyagolható köze van az agyi erek állapotához, lényegesen csökkenti ugyanis azok rugalmasságát, csakúgy, mint a szívkoszorúerek esetében.

	Egyes gyógyszerek	Bizonyos gyógyszerek szedése is kockázatot jelenthet, ezt azonban elsősorban a korszerűtlen nyugtatók, altatók, antidepresszánsok és központi idegrendszerre ható készítményekkel kapcsolatban szokás megemlíteni. Előfordulhat azonban az is, hogy bár ezek hatására idővel demenciához hasonló tünetek jelentkezhetnek, a folyamat a megfelelő gyógyszerválasztással akár visszafordítható is lehet.

Egyes gyógyszerek

Bizonyos gyógyszerek szedése is kockázatot jelenthet, ezt azonban elsősorban a korszerűtlen nyugtatók, altatók, antidepresszánsok és központi idegrendszerre ható készítményekkel kapcsolatban szokás megemlíteni. Előfordulhat azonban az is, hogy bár ezek hatására idővel demenciához hasonló tünetek jelentkezhetnek, a folyamat a megfelelő gyógyszerválasztással akár visszafordítható is lehet.

Dia

	Szellemi és fizikai inaktivitás	A kutatások régóta vizsgálják, lehet-e kapcsolat a betegség kialakulása és a szellemi aktivitás között, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában a szellemi inaktivitásnak éppúgy komoly szerepe lehet, mint a fizikai inaktivitásnak.

Szellemi és fizikai inaktivitás

A kutatások régóta vizsgálják, lehet-e kapcsolat a betegség kialakulása és a szellemi aktivitás között, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában a szellemi inaktivitásnak éppúgy komoly szerepe lehet, mint a fizikai inaktivitásnak.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: