Döbbenetes WHO-adat! Ebbe hal bele 10 ezer magyar évente

Abszolút elsők vagyunk Európában az alkohol okozta rákbetegségben elhunytak számát tekintve.

Kismértékben orvosság, nagymértékben méreg - hangzik az alkoholról szóló jól ismert népi bölcsesség. Nos, az Egészségügyi Világszervezet 2013-as helyzetjelentése szerint e tekintetben Európa - azon belül Magyarország- nemigen ismer mértéket.

A világ átlagos szeszfogyasztásához képest ugyanis Európában kétszer annyi alkohol fogy, hazánk pedig első helyen áll a kontinensen az alkoholfogyasztás okozta rákos megbetegedések számát illetően.

Európai alkohol-helyzetjelentés a WHO-tól

Összesen 35 európai ország alkoholfogyasztását vizsgálták meg a szakértők, valamint arról is gyűjtöttek adatokat, hogy az egyes államokban hány haláleset származik a túlzott szeszesital-fogyasztásból.

Nyugaton kevesebbet, keleten többet isznak

Az olyan mediterrán országokban, mint Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ciprus és Málta, az elmúlt bő két évtizedben mintegy 28%-kal csökkent a szeszfogyasztás, és Nyugat-Európában, valamint a Benelux-államokban is kevesebb alkoholt isznak.

Ugyanakkor Közép-Kelet-Európában ugyanebben az időszakban több mint 7%-os növekedés figyelhető meg az alkoholfogyasztás tekintetében. A volt szocialista államokban tapasztalható tendenciának pedig látható eredményei vannak - hazánkban is.

Három, alkohollal összefüggésbe hozható haláleset

Az túlzásba vitt alkoholfogyasztás okozta halálesetek tekintetében az Egészségügyi Világszervezet összesen három kategóriát határozott meg. Egyrészt balesetek, másrészt májzsugor, harmadrészt rákos megbetegedések hozhatók összefüggésbe a szeszfogyasztással. Ez utóbbi kategóriába elsősorban olyan megbetegedések tartoznak, mint gége-, garat-, nyelőcső-, máj-, vastagbél-, végbél- és emlőrák.

Képeken 13 durva rákkeltő!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Litvániával és Romániával az első helyen

Az alkohol okozta összes haláleset számát tekintve Magyarország, Litvánia és Románia vezeti a listát. Ezekben az országokban százezer emberből 70-102 fő hal meg olyan balesetben, rákos megbetegedésben vagy májzsugorban, melynek hátterében a fokozott alkoholfogyasztás áll. Vagyis körülbelül 10 ezer ember halálát okozza évente az alkohol hazánkban, de Litvániában és Romániában is ennyire tehető az alkohol okozta halálesetek száma.

Amiben abszolút elsők vagyunk Európában

A WHO jelentése szerint az alkoholfogyasztás következtében kialakuló rákos megbetegedések okozta halálozások számát tekintve azonban Magyarország abszolút győztes: az első helyen áll Európában. Százezer emberre 16-20 olyan halállal végződő daganatos megbetegedés jut, ami a fokozott szeszfogyasztással áll kapcsolatban. Ha pedig figyelembe vesszük hazánk teljes lakosságát, úgy évente csaknem kétezer ember hal meg alkohol okozta rákbetegségben.

A táplálkozásra is érdemes figyelni

Nem csupán a fokozott alkoholfogyasztás, hanem bizonyos ételek is összefüggésbe hozhatóak a rákbetegségekkel. Kattints az alábbi videóra, és tudd meg, melyek ezek.

Mi lehet a megoldás?

Az Egészségügyi Világszervezet véleménye szerint egyértelmű, hogy a helyzet orvoslásához szakpolitikai intézkedések szükségesek. Ilyen lehet például az alkoholos italok adóterheinek növelése, valamint a termékekre részleges vagy teljes marketing- és reklámtilalom kiszabása. Ugyancsak javíthatna a helyzeten, ha az alkoholproblémákkal küzdők egészségügyi kezelése nagyobb hangsúlyt kapna.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük