Képeken 5 dolog, amivel aktiválhatod a rákot: a legdurvább hatással vannak a szervezetedre

Ha szeretnéd megelőzni a betegség kialakulását, ezeket kerüld el!

Dia

                        	2013-ban a British Medical Journalban jelentek meg annak a kutatásnak az eredményei, mely szerint az éjszakai műszak és a mellrák kialakulása között komoly kapcsolat állhat fenn. A kutatás során 2300 nőt vizsgáltak meg - volt köztük, aki éjszaka dolgozott, és volt, aki nem -, arra a megállapításra jutottak azonban a szakemberek, hogy nagyobb valószínűséggel alakul ki rák azoknál, akik életük jelentős részében éjszakai műszakban dolgoztak. Mindezt a melatonin hormon termelődésével hozzák összefüggésbe - ez szabályozza az alvási ciklust, viszont csak sötétben képes termelődni, így a nappali alvás nagymértékben megzavarja a vele kapcsolatos folyamatokat.

                        	A cukor fogyasztása szintén nagymértékben fokozhatja a rák kialakulásának kockázatát, legyen szó cukros ételekről vagy italokról, de előbbi általánosságban is igaz a magas glikémiás indexű élelmiszerekre. Mindez a cukor véráramba kerülése és a nagyobb mértékű inzulintermelődés által megteremtett kedvezőtlen közegnek köszönhető, nem utolsósorban azonban a cukorban gazdag táplálkozás miatt kialakuló túlsúly, illetve elhízás is komoly rizikófaktort jelenthet.

                        	A feldolgozott húsokban, illetve élelmiszerekben jelen lévő adalékanyagok, mesterséges színezékek, ízfokozók, térfogat- és állománynövelők szintén mérgezik a szervezetet hosszú távon, hozzájárulva ezzel a rákkockázat növeléséhez. Főként a bélrendszeri rákos megbetegedések kialakulásához járulhatnak hozzá, így mindenképpen érdemes minimálisra csökkenteni az étrendben a hasonló élelmiszerek fogyasztását.

                        	Amellett, hogy az alkohol komoly májbetegségeket okozhat, illetve a májrák kialakulásához is hozzájárulhat, általában azzal is sokan tisztában vannak, hogy a szájüregi rák kialakulását is elősegítheti. Emellett azonban, mivel az alkohol lebomlása során karcinogén anyagok szabadulnak fel, az egész szervezetre káros hatással lehet, hozzájárulhat többek között a bélrendszeri daganatok, illetve a mellrák kialakulásához, nem beszélve arról, hogy a már említett rizikófaktor, az elhízás mértékét is fokozhatja.

                        	Ha a kockázati tényezőkről van szó a rák kialakulásával kapcsolatban, szinte nincs olyan, aki ne a dohányzást említené elsőként. Fontos azonban tudni, hogy nemcsak az aktiválhatja a rákot a szervezetben, ha valaki sok cigarettát szív el egy nap, de az is, ha csak passzívan dohányzik, a tüdőrák kialakulásának valószínűsége egy abszolút nemdohányzó környezetben mozgó emberéhez képest esetében jelentős mértékben megnövekedhet, illetve a szájüregi és a gégerák kialakulásának kockázata is nagyobb lesz.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: