Ha kicsi a melled, nehezebben kapsz állást?

A magyar sorozat szereplője elmondta véleményét

Vajon tényleg számít a mellméret?

Bujdosó Niki a tanulmányai mellett hostessmunkákból tartja fent magát. Eddig még csak szórólapozásra és kóstoltatásra vették fel, ő azonban ennél valami állandóbbra, igényesebbre vágyott.

Azért fordult a Randikommandó csapatához, mert úgy érezte, hogy külseje - elsősorban a mellmérete - miatt nem elég kapós a jó munkákra, ám a team bebizonyította neki, hogy erről szó sincs.

Zsidró Tamás legjobb napja

Iszak Eszti a strandon lepte meg Nikit, aki nem is számított rá, hogy beválogatják a Randikommandóba, ahol rögtön elmondta, zavarja, hogy kicsik a mellei.

- A mellméretem az, ami engem nagyon zavar. Próbálok elhelyezkedni hosstessként, és nem igazán kapok olyan jó munkákat. Pedig látom, hogy vannak - csak arra olyan lányokat hívnak, akiknek az adottsága megfelelő.

De a kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta az öröm. Ez végigkísérte Niki átalakítását, a lány könnyedén beleegyezett abba, hogy Zsidró Tamás rézvörösre fesse seszínű haját, sőt, azt sem bánta, hogy a mesterfodrász valamivel rövidebbre vágta tincseit.

- Niki nagyon-nagyon jó alapanyag, isteni haja van, igazán vágható. Ha még a színét is engedi változtatni, akkor a mai napom a legjobb a világon - mondta a hajszobrász, így, ha hinni lehet neki, valóban ez volt élete egyik legszebb napja, hiszen Niki teljesen beleszeretett az új hajába.

Optikai csalások

Persze egy hostessnek nemcsak feltűnő haj dukál, hanem látványos, mégis visszafogott smink is, amit Vörös Reninek nagyon jól sikerült eltalálnia. A füstös, fekete árnyalat csodás kontrasztot képzett Niki haja és szemszíne között, míg a bronzos árnyalat melegebbé varázsolta a tekintetét, ami által az sokkal barátságosabbnak tűnt - márpedig ez fontos egy hostessmunka során.

A legnagyobb kihívást azonban nem a haj vagy a smink kialakítása okozta, hanem az, hogy Niki túl kicsinek találta a melleit, és azt gondolta, ezért nincsenek jobb munkaajánlatai. Mint elmondta, vannak jó munkák, de azt a dekoratívabb lányok kapják meg szerinte. Lendvai Lilla ezt nem hagyhatta szó nélkül, elmagyarázta Nikinek, hogy minden fejben dől el, majd ellátta jó néhány tanáccsal arra vonatkozólag, hogyan tudja az öltözködésével optikailag nagyobbítani kebleit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Valóra vált álom

Persze mindeközben Iszak Eszti sem tétlenkedett, amíg Nikit a csapat dögös csajjá változtatta, beszélt Giannival, hogy az olasz macsó éttermében a lány kipróbálhassa magát. Bár a férfi éppen Olaszországban tartózkodott, felajánlotta Esztinek, hogy üzletvezetőjével vegye fel a kapcsolatot. Eszti pedig nem volt rest, próbanapot intézett Niki számára, aki hihetetlenül élvezte az új kihívást.

- Egy álmom vált valóra. Tetszett, hogy egy olyan munkát kaptam, ahol tudtam érvényesülni, és bízom benne, hogy legközelebb is hívni fognak. – mondta Niki az adás végén.

Neked mi álmaid munkája?

Ezt is szeretjük