A csodálatos tusfestmények révén megelevenednek az ősi Kína hétköznapjai, a változatos táj szépsége - egy kis időre te is a párás hegyek és az illatos virágok között érezheted magad.
Egyszerre írás és festészet
A kínai gondolkodás szerint a legfontosabb művészeti és tudományág az irodalom volt, ezt követte a festészet. E kettő azonban szorosan együtt fejlődött: a tussal és ecsettel festett kalligrafikus írásjelek, az azokhoz kapcsolódó, szinte automatikus mozdulatok szolgáltak ugyanis alapul a hagyományos tusfestményekhez is. Nem véletlen, hogy ezt a fajta - a gondolkodásból kiinduló és komplex jártasságot igénylő - festészetet a tudós értelmiség művelte.
Ha még több képre vagy kíváncsi,
látogass el a KOGART-ba, ahol március 30-ig tekinthető meg a Párás hegyek, illatos virágok című kiállítás. Anyagát Kína egyik legjelentősebb múzeumának, a csungkingi Három Szoros Múzeumnak a kollekciójából válogatták a KOGART és a múzeum kurátorai - kivétel nélkül a kínai tusfestészet remekei.

Néma vers, mozdulatlan tánc
A kalligráfia a kínai művészet egyedülálló ága, amely több mint háromezer éves múltra tekint vissza. Nevezik néma versnek, mozdulatlan táncnak, kép nélküli festménynek, hangtalan zenének is. Lényegét tekintve nem különbözik a festészettől, éppen ezért a kínai festőművész rendszerint egyben kalligráfus is.
Egy-egy jel egy-egy szónak felel meg, melynek kifinomultabb árnyalatait mindig a szövegösszefüggés adja. A kínai embernek ahhoz, hogy a mindennapok során írásban is eligazodjon - végső soron ne számítson analfabétának - három-négyezer jegyet kell ismernie.

Pu Xuezhai: A Bambuszliget hét bölcse
A Bambuszliget bölcsei a 3. században élt jeles írástudók egy csoportja, akik a politikától és az állami szolgálattól távol maradtak. Elvonultan éltek, taoista témákról beszélgettek, a költészetet és a zenét művelték.

Dai Xi: Bambuszok és kövek
A bambusz Kína egyik legfontosabb növénye, gyakorta Kína barátjának is nevezik. Belül üreges, üres, éppen ezért a tökéletes megnyugvás, a kiürített elme jelképének is tekintik. Lecsüngő levelei okán a szegénység, az alázat, hajlékonysága révén az állhatatosság, örökzöld volta miatt pedig az életkor és az aggastyán jelképe. Ebből a növényből készül a kínai ecset nyele is, ezért az írástudók mindig nagy tisztelettel viseltettek iránta.

A kínai festő eszközei
Az ecset vékony bambuszcsőbe fogott szőrből készült pamat, amely biztosítja, hogy az egyetlen kézmozdulattal húzott ecsetvonás hajszálfinom vonalból képes legyen egyenletesen kiszélesedni akkorára, amekkorára az ecset mérete engedi. A kínai tus fenyőgyanta kormából készül, enyv hozzáadásával.
A papír nedvszívó képessége és textúrája szerint eltérő lehetőségeket nyújt a festőnek. A kínai tus, ha egyszer nyomot hagy a papíron, onnan többé sem törlés, sem mosás nem tünteti el.

Xu Beihong-Zhang Shuqi: Fenyő alatt vörös bóbitás darumadár
Az örök hűség jelképének és a legfőbb szerencsehozónak tartott vörös bóbitás darumadarat, ami a házasság, a házastársi hűség egyik szimbóluma is, a kínai férfieszményt megtestesítő fenyőfa védelmében ábrázolta a két festő.

Guan Shanyue: Virágzó szilvafa
A virágzó szilvafaág a kínai festők kedvelt témája - önmagában és madárral együtt is. A tavasz előhírnöke, az érintetlenség, szűziesség jelképe.

Huang Shanshou: Főnix és bazsarózsa a Song-kori festők stílusában
A főnix a kínaiak négy szent állatának az egyike, az unikornis, a sárkány és a teknős mellett. Ő a madarak királya, aki békét hoz, és miközben eredményesen és legfőképpen igazságosan irányítja országát. A fenséges madár Kínában mindig is az erény és a hűség jelképe volt. A bazsarózsához a régi kínaiak szintén az erényt társították, de a gazdagság és általában véve a boldogulás szimbólumának is tekintették. Nem véletlen, hogy ez a virág rendre feltűnik mind az ókori, mind a modern tusrajzokon.

Zhu Ben: Vadlibák röpülése a Cang folyó felett
A képek segítségével megelevenednek az ősi Kína hétköznapjai, a változatos táj szépsége, a madarak és a növények realisztikus ábrázolásmódján keresztül pedig a kínai gondolkodás és az azt átható természetszeretet válik nyilvánvalóvá.

Idézet és dicséret
A képeket minden esetben ellátták valamilyen felirattal, jellemzően egy mondással vagy versrészlettel. Ezen túlmenően a felület egy részét üresen kellett hagyni, ahová aztán a méltatók szavai kerültek - negatív kritikával illetni egy alkotást hatalmas sértésnek számított volna. Ez a fajta elismerés egyébként az adott festmény értékét is növelte - minél többen dicsérték meg írásban, annál többet ért.

Wang Su: A Holdnak áldozatot bemutató hölgy
A festmény a kínai holdújévet, azaz a tavaszünnepet idézi, ami a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe. Az újhold első napjával kezdődik, és 15 nappal később, teliholdkor, fejeződik be, időpontja a mi húsvétunkhoz hasonlóan évről évre változik. Újév estéje és az új esztendő első napja családi ünnep. Ilyenkor kell elbúcsúztatni az óévet, megszabadulni annak ártalmaitól, ilyenkor lehet a jó szerencsét biztosítani az új évre is. A kínai új év idén január 31-én kezdődött.
Hegy-víz, virág-madár
A kínai mesterek nagy tiszteletben tartották az elődök munkáját és tudását, és azt a tökéletességet igyekeztek elérni, mint ők, ezért a kétezer éves múltra visszatekintő hagyományos kínai tusfestészet alig változott az elmúlt évszázadokban.
A hosszúkás képek jellemzően tájakat, növényeket, virágokat és madarakat ábrázolnak - ezeket hegy-víz, illetve virág-madár képekként emlegetik. Előbbiek a természet hatalmát és az ember esendőségét hivatottak ábrázolni, míg utóbbiak motívumai szimbolikus jelentéssel bírnak.
Az emberalakok festése ritkább, főként tájban helyezik el őket, és kevésbé plasztikusak, sokkal inkább a karakterük érdekes. A mesterek nem a valóság illúzióját próbálták kelteni, hanem a valóság érzetét igyekeztek visszaadni műveiken.
A festményeket minden esetben feliratok kísérik - többnyire versrészletek, bölcs mondások -, melyeken keresztül a képi tartalom többletjelentést nyer.
Szellemi-lelki ráhangolódás
A kínai festők kézügyessége a rengeteg gyakorláson és az egy-egy témához készített akár több száz előkészítő vázlaton alapult. Egy-egy festő csak kevés számú téma festésével foglalkozott élete során, vannak, akik csak tájképet festettek, mások egész életükben a madár-virág témát művelték. A specializálódás eredménye volt az is, amikor két festő közösen készített egy képet - mindegyikük az általa úgymond begyakorolt motívumot adta hozzá.
Magát az alkotási folyamatot szellemi-lelki rákészülés előzte meg, ami az evés-ivást, de akár alkoholfogyasztást is magában foglalta - ám a mesterek még ez esetben is tartották magukát az egy vonal - egy mozdulat íratlan szabályához.