Melyik napon született a gyerek?

Ilyen karmát hozott magával

Korábbi megtestesüléseiben véghezvitt cselekedetei nagyban meghatározzák gyermeked mostani életét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A karmikus tanítások szerint minden egyes cselekedetünk következménnyel jár, így a világban történő események is egy-egy korábbi tettünkből fakadnak. A dolgok mögé tekintve ez azt jelenti, hogy jelen életünkben mindannyian magunkban hordozzuk az előző megtestesüléseinkben véghezvitt tetteink okozatát.

Igaz ez kicsidre is, így most születésének napja alapján megtudhatod, milyen karmát hozott magával korábbi inkarnációjából, és ez alapján melyek lesznek élete legmeghatározóbb elemei.

Ha hétfőn született

Nem volt túl erős személyiség kicsid korábbi életében - határozatlanságából, illetve gyenge érdekérvényesítő képességéből adódóan pedig számos kellemetlenség érte. Éppen ezért hétfőn született gyermekednek nem más a karmikus feladata ezen a földön, mint az, hogy megtalálja igazi személyiségét, majd önmagáért kiállva végre megvalósítsa vágyait.

Ha kedden született

A keddi gyerekek karmája az élet egyensúlyát állítja középpontba - kicsid csak akkor élhet örömteljes és teljes értékű életet, ha létrehozza a harmóniát a család és a karrier között. Ez nem könnyű feladat, így az is lehet, hogy lurkód nehezen fog rátalálni a helyes útra, ám az élet által generált szituációk biztosan megmutatják neki a megfelelő irányokat, így előbb-utóbb célba ér.

Ha szerdán született

A szerdai napon született lurkók karmikus feladata nem más, mint az, hogy az előző és mostani életük során megszerzett tudásuk révén jobbá tegyék a világot. Ez nem feltétlenül jelent nagy volumenű dolgokat, annyi azonban biztos, hogy kicsidet lelkiismerete mindaddig nem hagyja majd nyugodni, míg meg nem találja a módját annak, hogy szebbé és örömtelibbé tegye embertársai életét - cserébe pedig szeretetben és megbecsülésben lesz része.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha csütörtökön született

A csütörtöki gyerekek nagyon jó karmát hoztak magukkal előző életükből, ami barátságos és segítőkész jellemük mellett anyagi helyzetükben is megmutatkozik majd. Ennek a kettősségnek pedig fontos szerepe lesz gyermeked életében, hiszen a lelki késztetés mellett az anyagi fedezet is meglesz ahhoz, hogy másokon segítsen, és ezáltal a sajátján kívül környezete életét is szebbé tegye.

Ha pénteken született

Pénteken született csemetéd számára minden bizonnyal korábbi megtestesülésében is meghatározóak voltak emberi kapcsolatai, így ezúttal is a körülötte lévőkkel kialakított jó viszonyban teljesedik majd ki. Karmája szerint ugyan nem lesznek eget rengető feladatai, ám nem is az a célja, hogy megváltsa a világot, hanem az, hogy harmóniában éljen mindenkori környezetével.

Beilleszkedési zavarok

Bármilyen jó karmát hozott is a gyerkőc, a közösségbe való beilleszkedés nehézséget okozhat számára. Videónkból megismerheted a leggyakoribb ovis bajokat.

Ha szombaton született

Nem lehet okod panaszra szombaton született gyermeked karmájával kapcsolatban, hiszen az ezen a napon világra jött csöppségek érzelemgazdag lelkivilágot hoztak magukkal előző életükből. Csemetéd elhalmoz majd szeretettel, ám karmája szerint ebből az érzésből a körülötte lévőknek is bőségesen juttat, ami nem csupán az ő, de a környezetében élők életét is megszépíti.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha vasárnap született

Az ismeretlen kutatásának és a kihívások keresésének kettős karmáját hozta magával kicsid korábbi inkarnációjából, ha vasárnap született. Ennek megfelelően élete leginkább az újdonságok felkutatásáról, illetve azok segítő szándékú felhasználásáról szól majd, ami ugyan nem könnyű feladat, ám csemetéd jelenlegi megtestesülése során elért sikerei nem csupán most, hanem későbbi leszületései során is jó energiákkal töltik majd fel.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük